Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. szeptember 10., szerda

Fel kell készülni a szélsőséges időjárásra

Gyakoribb lesz a szélsőséges időjárás, a víz körforgása fel fog gyorsulni, több lesz az árvíz és az aszályos időszakok, területek. A megoldás az lehet, hogy a vízfelesleget nem vezetjük el, hanem tároljuk, hogy szükség esetén felhasználható legyen – mondta a szakember.
Túlzónak nevezte azokat a prognózisokat, amelyek szerint már csak néhány vagy egyetlen év maradt, hogy megfordítsa az emberiség a kedvezőtlen folyamatokat. Ha azonban a kormányok nem teljesítik vállalásaikat, és az évszázad végéig nem sikerül 2 Celsius-fok alatt tartani a hőmérséklet emelkedését, akkor valóban elérhetünk egy olyan “átbillenési pontot”, amin túl visszafordíthatatlanná válnak bizonyos folyamatok.


A hőmérséklet emelkedése mellett a népességrobbanás is nagy kihívás. A 20. században az emberiség létszáma a háromszorosára, 2 milliárdról 6 milliárdra gyarapodott, a vízkivétel pedig a hatszorosára – ismertette Szöllősi-Nagy András.
Hozzátette: a reális prognózisok szerint a végpont 2120-ban a 12 milliárdos népesség lehet, amely már valóban az emberi létet fenntartó ökoszisztémákat fenyegeti. Magyarország azonban szerencsés, hisz a Kárpát-medence alján fekszik, jelentős vízgyűjtő területen, továbbá nagy felszín alatti víztartalékokkal is rendelkezik.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250