Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. június 17., kedd

Verdi Rigolettóját hallhatja a közönség a VeszprémFest második napján

Mészáros Zoltán felidézte: a fesztivál első tíz évében mindig volt operaelőadás és négy év szünet után tavaly ismét nagy sikerű operagálát rendeztek a nagyszínpadon. A Rigoletto koncertváltozata 14 éve már nagy sikert aratott a VeszprémFesten – tette hozzá.

Bátor Tamás koprodukciós programigazgató elmondta, hogy a címszerepben az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb Rigolettója, az olasz bariton Paolo Gavanelli áll színpadra, valamint az Olaszországban élő cseh származású koloratúrszopránt, Zuzana Markovát és az amerikai tenort, René Barberát is hallhatja a közönség.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója kiemelte: Veszprémben és Balatonfüreden rendszeresen fellép az operaház társulata.

Medveczky Ádám karmester a sajtótájékoztatón a Rigolettót tökéletes operának nevezte slágerré nemesült dalokkal.
Porga Gyula, Veszprém polgármestere pedig azt hangsúlyozta: a VeszprémFest már 16 éve bizonyítja, hogy egy magyar középváros is képes világszínvonalú rendezvény lebonyolítására.

Már korábban bejelentették, hogy a július 10. és 13. között tartandó fesztivál első napján a holland Caro Emeraldot, a harmadik napon a 40 éves UB40 alapító tagjait, Ali Campbellt és Astrót, a zárónapon pedig a grúz születésű Katie Meluát hallhatja a közönség.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Nyári pezsgés Gyenesdiáson

Gyenesdiáson nemcsak a vízpart csalogat, hanem színes programkínálatunkban is mindenki megtalálhatja a számára megfelelő kikapcsolódást. Az Art Udvar bensőséges hangulatú, nyáresti programjai a kultúra különböző

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250