Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. május 20., szerda

Jótékonysági futás Gyulafirátóton

Fussunk össze! – ezzel a felhívással hirdeti jótékonysági futó eseményét a Fuss Jövődért Egyesület. A programot február 16-án rendezik meg a Gyermekmosoly Alapítvány javára, amely Horgos Ákost és családját támogatja majd.

Horgos Ákos Rátóton élő kisfiú, aki Down-szindrómás, a jótékonysági futásból befolyt összeggel a kisfiú mindennapjait szeretnék segíteni.

A szervezők, az Élhetőbb Rátótért Egyesület tájékoztatása szerint többféle táv közül lehet majd választani.

A résztvevőket két helyszínen várják, a futók Gyulafirátóton a Vanília Kávézónál, Kádártán a Faluháznál gyülekezhetnek 14 órakor. Az 1.4 kilométeres távot teljesítők a Markó kisboltnál futnak össze.

A 3.4 kilométeres szakasz résztvevői a Veszprém Arénától indulnak 13.45 órakor, majd Kádártán a Faluháznál futnak össze az itteni indulókkal és innen még tovább lehet szaladni a Vanília Kávézóig, vagyis ez már 5.6 kilométeres táv.

Akik szeretnének tíz kilométert futni, azok 13 órakor elrajtolhatnak a Vanília Kávézótól onnan elkocognak az arénáig, csatlakoznak az ott indulókhoz, és visszaszaladnak Rátótra.

Nevezési díj nincs, de becsületkasszát tesznek ki a résztvevőknek, akiktől azt kérik, legalább 500 forinttal segítség Ákost, ám aki szeretné, az többel is megteheti.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Gyereknapi hajó a Balatonon!

Az esemény fellépője Csatai Gergő, világszerte ismert magyar léggömbszobrász és Guinness-rekorder, aki látványos műsorral és színes lufikölteményekkel varázsol mosolyt a gyerekek arcára. A kicsik nemcsak egy

tovább olvasom »

Szólj hozzá!