Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. július 23., csütörtök

Kiemelkedő évre számít a Bahart

Kiemelkedő forgalomra számít az idén a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART), a személyhajózásban az utasok száma szeptember 9-ig, az utószezon végéig meghaladta a 717 ezer főt, ami magasabb, mint a 2017. évi teljes utasforgalom – közölte Kollár József, a társaság vezérigazgatója egy ünnepi rendezvényen Tihanyban.

A menetrendszerinti hajójáratokon 4 százalékkal utaztak többen az utószezon végéig, mint tavaly. Ezen belül a menetrendi hajókon utazók száma hasonlóan alakult a tavalyi évhez, míg a rendezvényhajók iránt közel 20 százalékkal nőtt az érdeklődés. A kompjáratok csaknem 9 százalékkal több utast, 30 ezerrel több gépkocsit, valamint 7 százalékkal több kerékpárt szállítottak Szántód és Tihany között a tavalyi év azonos időszakához képest – fejtette ki a vezérigazgató.
A balatoni hajózási idény október végéig tart, ezt követően tóparti rendezvényekhez kötődően indulnak járatok.
A cégvezető az MTI kérdésére elmondta: a BAHART vitorlás-kikötőt üzemeltető üzletága is sikeres, a cég 11 egységből álló kikötőlánca csaknem megtelt ezen a nyáron. Hozzátette, hogy tervezik egy 12. vitorláskikötő megépítését is, azonban ehhez még nincs meg a forrás.


Kollár József elmondta, még mindig nincs döntést azzal kapcsolatban, miként változhat a jövőben a 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 4 milliárd forintos törzstőkéjű BAHART tulajdonosi köre. A kormányzati szándék továbbra is az, hogy 12,6 milliárd forintot biztosítanak a társaság fejlesztéseire – tette hozzá. (A korábbi tájékoztatások szerint a források fejében az állam társtulajdonossá kíván válni a cégben, bizonyos felügyeleti jogot szerezve az állami pénzek felhasználásában.)
Megjegyezte, hogy tudomása szerint a kormány a jövőben hangsúlyosabb szerepet szán a BAHART-nak a közösségi közlekedésben, ami azt jelenti, hogy a menetrendi hajózást mind térben, mind időben bővíteni kívánja.
Kollár József az MTI-nek arról is beszámolt, hogy a BAHART idén több mint félmilliárd forintot fordított önerőből fejlesztésekre. A társaság az idei évre 2,8 milliárd forintos forgalmat és 150 millió forint adózás előtti eredményt vár.
A hajózási társaság pénteken Tihanyban tortával köszöntötte az idén 50 éves Széchenyi kompot a névadó gróf Széchenyi István, a balatoni gőzhajózás megalapítójának születésnapján.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250