Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 17., kedd

Az ünnep miatt csúszott a balatoni szúnyoggyérítés

Nyolc fővárosi kerületben és mintegy kétszáz településen, csaknem 60 ezer hektárnyi területen folytatódik a héten az országos szúnyoggyérítési program végrehajtása – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedden az MTI-t.

Hajdu Márton közölte: a dunavirágzás befejeztével a következő napokban a Dunakanyar és a Csepel-sziget településein, Budapesten, valamint a dunaújvárosi régióban is folytatják a szúnyogirtást.

Továbbá Zala megye számos településén jelezték szakértők és önkormányzatok a vérszívók elszaporodását, így ezeken a településeken ismételt kezeléseket végeznek a szakemberek – tette hozzá.

Emlékeztetett: a múlt héten megkezdték a korábbi hőségriadó miatt elmaradt légi kezelések pótlását Vas megyében, Baja és Mohács térségében, a Velencei-tónál, a Szigetközben, Szekszárd térségében és a Tisza-tónál.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a katasztrofavedelem.hu oldalon elérhető a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen melyik napon permeteznek.

Az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést – fűzte hozzá.

A szóvivő arról is szólt, hogy az elmúlt hetek szárazabb időjárásának köszönhetően a települések többségében folyamatosan mérséklődött a szúnyogártalom.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Még négy napig kérhető a postázás

Akinek nincs elektronikus elérhetősége, március 16-ig adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon kérheti a tervezet postázását. A legegyszerűbb SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon, SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn formában.

tovább olvasom »

Szólj hozzá!