Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. szeptember 12., péntek

Paddle or Die! Balaton Maraton 2025… Mit is takar ez a cím?

Egy második alkalommal megrendezett és egyedülálló sporteseményről, egy kihívásról van szó, amely a Balaton átevezéséről szól, de nem keresztbe, hanem teljes hosszába.

Ráadásul egy nap alatt,napkeltétől napnyugtáig. Miután szervezett keretek közt még nem rendezte meg senki, mi gondoltunk egyet és létrehoztuk.
84 km a Balatonon nem gyerekjáték. A sikert sok minden befolyásolja de legfőképp az időjárás .Nem elhanyagolható természetesen a felkészülés sem,mert több mint tíz,akár tizenhárom órán keresztül is meg kell tudni ülni a kajakban. Hogy miért pont kajakban? Mert ez bizonyult eddig a legalkalmasabb eszköznek.


2024-ben ,első alkalommal az volt a kérdés , hogy ahogy elképzeltük kivitelezhető e.
Akkor mindössze tizen indultunk neki és páran értünk célba. Idénre az volt a kérdés, hogy mennyien leszünk.
A táv és az, hogy a Balaton állóvíz, egy átlag folyami túrához képest nem túl vonzó a klasszikus hobbisták számára. Ennek ellenére ,rövid idő alatt feltörekvő hírnévre tettünk szert a vízi túrák kedvelői közt ,így egyre nagyobb az érdeklődés, aminek nagyon örülünk. Más túráinkon szerzett tapasztalatainkat igyekszünk a szervezés folyamán kamatoztatni.

És akkor egy kis beszámoló:

Túléltük,tehát eveztünk!

Aki követte az eseményeket látta, hogy a kifejezetten instabil időjárás miatt többször is halasztani kellett a túrát .
Volt hogy zivatar, volt hogy több mint száz kilométer/órás szél lehetetlenítette el az indulást.
Az időpont változtatás sajnos nagyon megtépázta a létszámot ,viszont aki ott volt elszántan vágott neki a különböző távokon ,kisebb csoportokban a hullámoknak és láthatta a lenyugvó holdat a kelő nappal a vízről. Vasárnapra ugyan
már szép időt ígértek ,de a Balaton mindig tartogat egy jó kis tréfát…ugyanis a teljes távot egyre erősödő szembe szélben kellett megtennie a résztvevőknek,ami alaposan szétzilálta a mezőnyt . Voltak akik így sajnos nem tudták befejezni a túrát.
Ilyen a Balaton, sosem lehet kiszámítani teljesen. Aki alul méri,alul marad.
További egzotikumként az igen alacsony vízállás és homokpadok miatt a kikötést egy kis vízen járás gyakorlattal lehetett kivitelezni .
A frissítőpontokon viszont igazi vasárnapi piknik hangulat kerekedett. Teljes ellátásban részesült mindenki… az alacsony vízállas még iszappakolást is biztosított a kajakosok számára a kiszálló pontokon…
A nap eközben egyre gyorsabban haladt előttünk az égen.
Próbáltuk utolérni de a szél csak nem hagyott alább ,sikeresen
lassítva az üldözést.
Szak szlengben szólva , nem volt jó víz. A hatvanadik kilóméter után már nem is tűnt olyan szórakoztatónak. Ide már akarat is kellett.
Végül valamivel napnyugta után csak beértek az elsők a célba ,bár Keszthely fényei és a kivilágított óriáskerék látványa mint valami éjszakai lepkéket elterelt némileg.
A sort zárva mi már teljes sötétből élveztünk kivilágított város fényeit, de legalább a vízen nem hagytunk senkit.Érkezéskor extra szolgáltatásként megtekinthettük a holdfogyatkozást is, holott a társaság már a szilárd talajon járás gyakorlásával volt főleg elfoglalva.
Eztán már csak egy kis díjátadás gyors ünneplés, pezsgőzés és pakolás várt az átázott szélfútta vízirájderekre.
Mindenkinek tisztelet és gratulációnk, akik ilyen vízen teljesíteni tudták a távot…

Külön köszönet a szponzorainknak, a
Jarritos/Front Line Magyarország Kft valamint
az INTERSPORT-nak.
2026-ban természetesen ismét lesz Paddle or Die! Balaton Maraton, teljes és fél távon is!Figyeljétek a kiírásainkat!

Gyivicsán Andor Pál és Gyivicsánné Simon Renáta szervezők

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250