Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. szeptember 8., hétfő

BECSENGETNEK – FIGYELJÜNK AZ UTAKON!

A Városőrség munkatársai az őszi időszakban, a reggeli forgalmas órákban folyamatos egyenruhás jelenléttel segítik a biztonságos közlekedést a siófoki általános és középiskolák környékén együttműködve a rendőrséggel.

A város elkötelezett a közlekedésbiztonság javítása mellett, ennek jegyében született a „Siófokon Biztonságban” kampány, mely a gyerekek ismereteinek bővítésére mellett magába foglalja útburkolati jelzések kihelyezését gyalogátkelőknél és közterületeken, az okos-zebra program és a nagysikerű Siófoki Közlekedésbiztonsági Nap folytatását is a városban.

Véget ért a nyári szünet, szeptember 1-jén reggel megkezdődik a tanítás az iskolákban. Több szempontból is fokozott veszélyeket rejthet a gyermekek és közlekedők számára a tanévkezdet. Tapasztalataink alapján szeptemberben az iskolások közlekedésbiztonsági veszélyeztetettsége magasabb az átlagnál. 

Elengedhetetlenül fontos, hogy a járművezetők a tanintézetek közelében különösen figyelmesen, óvatosan közlekedjenek. Kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez közeledve már távolabb kezdjék meg a lassítást, ezáltal is növelve az úttesten áthaladni szándékozó gyermekek biztonságérzetét. A tanítási nap kezdetén és végén az iskolák közelében forgalmi torlódások alakulhatnak ki, amelyek további kockázatokat jelentenek a gyermekek számára. Kérjük a járművezetőket, hogy legyenek ilyenkor türelmesek, előzékenyek, továbbá számítsanak arra, hogy a diákok ilyenkor váratlanul is megjelenhetnek az úttesten!

–          Amennyiben a gyermek gyalog vagy tömegközlekedési eszközzel jár iskolába, előzetesen meg kell vele ismertetni az adott útvonalat, és alaposan be kell gyakoroltatni a biztonságos közlekedéshez nélkülözhetetlen fogásokat.

–          Amennyiben a gyermek kerékpárral, rollerrel jut el az iskolába, csak akkor járjon önállóan, ha ismeri a legfontosabb közlekedési szabályokat és képes a járművel biztonságosan haladni. Kifejezetten ajánlott, hogy a bicikliző vagy rollerező gyermek minden esetben viseljen fejvédőt.

–          Kérjük a szülőket, hívják fel a gyermekek figyelmét a jogkövető közlekedés fontosságára, a mobiltelefonok és fülhallgatók veszélyére, a megfelelő védőfelszerelés használatára, a megfelelő láthatóság fontosságára a városi közlekedés során.

Számítunk együttműködésére és támogatására abban, hogy közösen biztonságosabb környezetet teremthessünk az iskolakezdés idején!

„Siófokon Biztonságban!”

 

 

Forrás: sajtó Siófok

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250