Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. május 6., kedd

Több mint 73 ezren kérték a NAV-tól szja-tervezetük postázását

A napokban kapják meg szja-bevallási tervezetüket, akik SMS-ben kérték a NAV-tól postázást. Évről évre csökken az adóügyeiket papíralapon intézők száma: míg 2017-ben 742 ezren, addig idén 73 ezren választották az offline módot.

A postai csomag tartalmaz egy rövid, személyre szabott tájékoztatót, az adóbevallási tervezetet, az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot (24EGYSZA), és egy válaszborítékot, amelyben ingyen vissza is küldhető a nyilatkozat.

Aki rendben találja a tervezetében foglaltakat, nincs visszajáró vagy befizetendő adója, annak nem kell feltétlenül visszaküldenie a dokumentumot, május 20-ai hatállyal automatikusan bevallássá válik. Fontos azonban, hogy aki fel szeretné ajánlani adója 1+1 százalékát, az a civil szervezetnek szánt nyilatkozatát mindenképp küldje vissza, az egyházit csak akkor szükséges, ha nincs korábban tett érvényes nyilatkozata, vagy változtatni szeretne rajta.  A vallási közösség vagy a Nemzeti Tehetség Program számára szóló nyilatkozatot ugyanis a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik technikai számos kedvezményezettet vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza.

Ha a postán kiküldött tervezet módosítására, kiegészítésére van szükség, azt a papíralapú tervezeten nem lehet elvégezni, de a bevallási kötelezettség teljesítésére ebben az esetben is több lehetőség kínálkozik. A tervezet adatainak segítségével beadható egy önálló 24SZJA bevallás, de célszerű inkább az Ügyfélkapu+- vagy a DÁP-regisztrációt választani, amelyet követően az adatok már online is módosíthatóak.

A tervezet postázását március 17-ig az elektronikus elérhetőséggel nem rendelkezők többféle módon (webűrlapon, telefonon, levélben vagy a NAV ügyfélszolgálatain) is kérhették, ezek közül idén is az SMS vezette a népszerűségi listát; a kérelmezők több mint 70 százaléka választotta ezt.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Nyári sztárparádé Siófokon

Siófok a nyár fővárosa, a Balaton turisztikai fellegvára, ahol egész évben változatos programok várják a helyi és idelátogató közönséget. A Pünkösdi Szezonnyitóval új életre kel a város. Június

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250