Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. október 22., kedd

SZINTET LÉP A NEKA NB I-ES CSAPATA

A Nemzeti Kézilabda Akadémia és a Siófok KC között történt tárgyalások eredményeként a NEKA férfi NB I-es csapata a 2024/2025-ös idény hazai mérkőzéseit a siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokban játssza. Augusztusban már néhány edzés is az új helyszínen zajlik, majd a tervezett program szerint a szeptember 7-i első bajnoki fordulóra kiírt NEKA-Komló összecsapáson lép először pályára a boglári akadémia együttese a siófoki arénában 18 órától.

A közel ezer férőhelyes Kiss Szilárd Sportcsarnok számos magas színvonalú hazai és nemzetközi kézilabda-mérkőzésnek adott otthont az elmúlt években, így a létesítmény adottságait kihasználva, a sportszakmai szempontokon túl a szurkolói élmény is magasabb szintre léphet.
„Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy az eredetileg munkacsarnoknak épült NEKA Sportcsarnok, valamint a mérkőzésekre felállítandó mobil lelátó nem volt optimális élvonalbeli bajnoki mérkőzések lebonyolítására. Fontos szempont volt, hogy egy Balatonboglárhoz közeli létesítményt válasszunk, amely könnyen elérhető, hiszen szeretnénk, ha a hűséges drukkerek továbbra is támogatnák a csapatot, ezért igény esetén szurkolói buszok indításával segítjük a mérkőzésekre való eljutást. Folyamatosan szeretnénk növelni szurkolói és támogatói bázisunkat, és úgy gondoljuk, hogy Siófokon nagy tradíciója van a kézilabdának, a Kiss Szilárd Sportcsarnok szponzorációs felületei pedig széleskörű lehetőséget biztosítanak meglévő és potenciális támogatóink, partnereink számára a megjelenésekre” – mondta el Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője.

A szurkolók két helyszínen – Siófokon és Balatonbogláron is meg tudják vásárolni a kedvezményes árú bérleteket (és az ajándék szurkolói pólót), melyekkel elkerülhető a sorban állás és a tulajdonosok számára valamennyi mérkőzésen biztosított az előzetesen kiválasztott ülőhely.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szezonértékelő

 legfrissebb statisztikai adatok alapján az idei 1-8 hónapban, beleértve az extrém forró nyári főszezonban is Siófok az egyik legnépszerűbb turisztikai célpont a hazai és külföldi turisták körében.

tovább olvasom »

Bejelentéseit intézze online!

Az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA) felületén egyre több nyomtatvány érhető el. A nyomtatványkitöltő használatához nem kell keretprogram, webes alapú és felhőben tárolja az adatokat. Az ügyintézés elektronikus

tovább olvasom »

Szólj hozzá!