Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 19., csütörtök

Több mint 300 program

Több mint 300 program, többek között koncertek, előadások, workshopok, jógaórák, valamint szakrális szertartások várják hét napon keresztül az érdeklődőket a jubileumi, 10. Everness Fesztiválon június 20. és 27. között Siófokon – tudatták a szervezők.

Az Everness Fesztivál immár egy évtizede hozza össze a tudatosság, a személyes fejlődés felé nyitott emberek sokaságát a Balaton partjára. A fesztivál egyebek mellett zenei programokkal, koncertekkel, önismereti előadásokkal, workshopokkal segíti a személyes fejlődést, a testi-lelki egyensúlyt, a holisztikus jólétet és a kreatív, művészi kifejezőkészséget – olvasható a közleményben.
Mint írják, a rendezvény egy évtizede vonultatja fel a legkiválóbb hazai és nemzetközi világzenei énekeseket, zenekarokat, spirituális előadókat, írókat, tanítókat, mestereket, oktatókat, trénereket, terapeutákat, szertartásvezetőket, akik tapasztalataikat és tudásukat hozzák el a résztvevőknek.
A tájékoztatás szerint zenei programok két helyszínen zajlanak majd. Június 22-én a Yaima duó ad koncertet, majd június 23-án az elektronikus és akusztikus hangok egyedi keverékével David Lesage lép fel.
Június 25-én a hazánkba először érkező, nemzetközileg elismert Sam Garrett énekes-dalszerző koncertezik az Everness Fesztivál Világzenei Nagyszínpadán. Ezt követően június 26-án a jubileumi fesztivál alkalmából, hosszú szünet után újra összeáll a Freedom Café nevű formáció – olvasható az összegzésben.
A zenei felhozatal mellett a fesztivál számtalan önismeret előadást, workshopot is kínál. A helyszínre érkezik többek között Tari Valéria, Bóna László, Domján András, Pál Feri, Laár András és Varga Lívius, akik személyiségükkel, szakértelmükkel és szakmai tapasztalatukkal önfelfedezésre és teljes életre inspirálják a résztvevőket – írják.
A gyerekeket külön helyszínen interaktív programokkal, foglalkozásokkal várják. a Bővebb információk a programokról a www.everness.hu weboldalon találhatók.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!