Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. december 26., péntek

Még lehet pályázni

Június végéig lehet pályázni a balatonfüredi Salvatore Quasimodo-költőversenyre, amelyen a verspályázat mellett már harmadik alkalommal dalpályázatot is hirdettek a szervezők.

Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere a rendezvény csütörtöki balatonfüredi sajtótájékoztatóján a város kulturális életében meghatározó eseménynek nevezte a versenyt, amelyen a magyar irodalom kiemelkedő szereplőit láthatják vendégül.
Széchenyi Ágnes irodalomtörténész hangsúlyozta: a verspályázat nyitott, bárki nevezhet két magyar nyelvű, nem publikált, más pályázaton nem szereplő költeménnyel. A pályázatok beküldési határideje június 30.
A költőverseny mellett harmadik alkalommal hirdetnek dalpályázatot, a szerzemények szövegéül a költőverseny elmúlt harminc évében nagydíjban vagy különdíjban részesített költő bármely verse választható. A 4-6 perc közötti időtartamú, máshol korábban be nem mutatott pályaművek éneket és kamaraegyüttes, kamarazenekar játékát tartalmazhatják.
Cserép László, az alapítvány kuratóriumi titkára az idei évre tervezett programjaikról elmondta: beszélgetések és könyvbemutatók mellett nyáron Madách Imre születésének kétszázadik évfordulójáról is megemlékeznek. Tervezik egy nemzeti liberalizmus kerekasztal megszervezését Wesselényi Miklóshoz kapcsolódóan, majd Szőcs Gézáról is megemlékeznek augusztusban.
Szeptemberben tartják a költőverseny díjátadóját amelyet több program, köztük komolyzenei hangverseny is kísér majd. Októberben Cseh Tamásra emlékeznek, novemberben pedig Csokonai Vitéz Mihály születésének évfordulója alkalmából is rendeznek programokat – tette hozzá Cserép László.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250