Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. február 6., péntek

Hajszálon múlt a frontális ütközés

Hiába a záróvonal, mert az sem zavarta azt az autóst, aki Siófoknál a 7-es főút és az M7-es autópálya egyik elágazásánál egyszerűen áttért a szembe menő sávba.

A vezess.hu szúrta ki azt a videót a legnagyobb videó megosztó portálon jelent meg. A videó készítője kommentben hozzátette: “Majdnem meghaltak… Az időseket kicsit megzavarta az M7 autópálya feljárója Siófoknál. és a 7-es főútón, záróvonalon átmentek a szembe sávba, és úgy mentek a kanyarba… Dudáltam, villogtam, jött szembe a terepjáró… Hála Istennek a reflexei még rendben voltak, és elrántotta az autót. Hátul egy gyerek is ült, ha jól láttuk…”

A kommentelők szerint azt történhetett, hogy a gépjármű a terelővonalon keresztül ment (kezdte meg az átsorolást) a szembe menő sávba, mivel a sofőr azt gondolta, hogy két (egyirányú/párhuzamos) forgalmi sáv halad, de ebben nagyot tévedett. … “A bácsi amint úgy gondolta, hogy két forgalmi sáv lesz rögtön átsorolt a gondolatbeli belső sávban ahelyett, hogy betartotta volna a jobbra tartási kötelezettséget és maradt volna a külső sávban.”

A videón is látszik, a jármű mögött haladó autós dudált és villogott, próbált jelezni, s csak pillanatokon múlt, hogy a kanyarból felbukkanó terepjáróval nem ütközött össze frontálisan a szabályt szegő vezető.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

NEKA hírek

FÉLTÁVNÁL BENTMARADÓ POZÍCIÓBAN A NŐI NB I-ES CSAPAT A Bakó Botond vezette női együttesünk négy mérkőzést játszott januárban – köztük a Győr és a Ferencváros ellen. A

tovább olvasom »

Keresőkutya kerestetik

A  kiképzők oltási könyvvel vagy útlevéllel rendelkező, mikrochippel ellátott kutyákat várnak. Előnyben részesített fajták a juhászkutyák, labradorok, kotorékebek, hosszúlábú terrierek, vizslák, spánielek, valamint a felsorolt

tovább olvasom »

Szólj hozzá!