Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. február 23., hétfő

Klasszikus és kortárs

A Csigó Malom legutóbbi koncertjén a Jávorkai fivérek varázsolták el a közönséget Időutazás a zene világában – a klasszikustól a kortársig című előadásukon. 

 

A vendégeket Bartunek Katalin, a Csigó malom Kulturális és Művészeti Központ Alapítvány elnöke köszöntötte és mint mondta, az eseménysorozatot, amely keretében a koncertet tartják, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa, Kultháló Bázis projektje keretében rendezik. – 2013-tól szervezünk nyári kamara koncerteket. A ma este fellépő Jávorkai Sándor hegedűművész és testvére, Jávorkai Ádám gordonkaművész több, mint tizedik alkalommal ad koncertet és varázsolja el a közöséget. A művész testvérpárt Sántha Beatrix zongoraművész kíséri – mondta Bartunek Katalin. Az alapítvány kuratóriumi tagja, Bayer Ilona rádiós és televíziós szerkesztő, műsorvezető arról beszélt, hogy az újító szellemű zeneszerző, Dubrovay László a 20-21. század nemzedékének egyik legtermékenyebb és legsokszínűbb zeneszerzője. Komponált operát, táncjátékot, zenekari-, kamara-, szóló-, fúvószenekari-, kórus-, továbbá elektronikus és komputerzenei műveket is. Híres továbbá arról is, hogy mindig keresi a hangszereket megszólaltató legkiválóbb művészeket. A Jávorkai fivérek 2014-ben találkoztak a mesterrel, aki Duó hegedűre és csellóra című művét nekik dedikálta. Kivételes állomás ez a testvérpár pályáján.

Bayer Ilona a köszöntőt követő mini interjúban a művészek 2019-es oszakai koncertjéről és ottani sikereiről is beszélt. Amint mondta, a visszafogott japán közönség ovációval, állva köszönte meg az előadást. Japánban azóta is rajonganak a Jávorkai testvérekért, akik szerint a klasszikus mellett a kortárs zenének is nagy sikere van, főként a zenekari műveknek. Úgy vélik, ha egy modern mű dallamos, az emberi természet törvényei szerint íródik, annak sikere lehet. Állítják, hogy a kortárs zeneszerzőknek nem szabadna elfelejteniük, hogy embereknek írják a műveket, azok nem hallgathatók harmónia nélkül.

A koncertet Joseph Haydn hegedűre és csellóra írt duójával nyitották, majd a Dubrovay darab mellett felcsendült a csellóirodalom egyik gyöngyszeme, Kodály szólószonátája 3., magyar népdalokra épülő tétele.

Fritz Kreisler dallamait ugyancsak hallhatta a közönség, többek közt a Schön rosmarin című darabot. Pablo Sarasate Cigány dalait Hubay Jenő: Hejre Katija követte. Az egyes darabok során a közönséggel megismertették a David Popper csellóiskoláját tovább vivő művészek a hangszerekben rejlő üveghangokat, csúsztatásokat és egyéb trükköket, amelyek a különleges hangzást biztosítják az előadók tehetségének is bizonyságot adva.

A ráadásban a közönség örömére eljátszották a művészek Ernsttől A nyár utolsó rózsája című darabot, amelyet két héttel ezelőtt öccse betegsége miatt Sándor maga adott elő. De hiányérzet maradt volna a közönség soraiban ülő visszatérő rajongókban, ha a fivérek nem sziporkáztak volna egy játékos, improvizációktól sem mentes zárszót Dongóval, Pacsirtával és Szomorú vasárnappal.

A testvérpárt a koncerten Sántha Beatrix zongoraművész kísérte, akivel együtt mindhárman a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasai. Fő témájuk a magyar kortárs zene, kutatják és bemutatják a jó műveket. Továbbá dokumentálják azokat olyan szinten, hogy kedvet kapjanak más muzsikusok is a darabok megtanulásához.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Kompmenetrend változás!

Szántódrévből 7.00 és 18.00 óra között, Tihanyrévből 7.15 és 18.15 perc között. Hétköznap 60 percenként, hétvégén 30 percenként indulnak kompjárataink. A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat – a forgalom függvényében

tovább olvasom »

Szólj hozzá!