Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. február 23., hétfő

Elstartolt a Jazz Fiesta Györökön

Idén nyáron négy alkalommal szól a jazz Balatongyörök Díszterén.

A Jazz Fiesta rendezvénysorozat immár 14 éves múltra tekint vissza. A koncertek nem csupán a műfaj kedvelőinek, de minden zene iránt érdeklődőnek is kellemes kikapcsolódást ígérnek.

A Boombatucada ütőegyüttese nyitotta meg az idei első Jazz Fiesta rendezvényt Balatongyörök Díszterén. A hagyományos kulturális program egy spontán baráti összejövetelből nőtte ki magát és mára már 14 éve a település egyik legjelentősebb rendezvénye. Idén nyáron a nyitónappal együtt összesen 4 csütörtökön szól majd a jazz a Balaton-parti településen.

A hiánypótló rendezvény első alkalmán is megtelt a tér a műfaj és a zenekedvelő közönséggel. Az est első fellépője a Real Blue formáció repertoárjában blues, swing és latin jazz dallamok szórakoztatták a nagyérdeműt.

Az instrumentális dalok mellett a műfaj igazi klasszikusait is hallhatta a közönség, amelyeket Németh Kyra énekhangja színesített.

Az énekesnő már évek óta rendszeresen koncertezik a településen. Jazz Fiestával további három alkalommal találkozhatnak még a nyár folyamán Balatongyörökön, július 28-án, augusztus 4-én, és 18-án. Sztárfellépőkből, fiatal tehetségekből sem lesz hiány az idei rendezvényen, többek között Lakatos Ágnes, Majercsik Lili, Micheller Mirtill és Pintér Tibor formációi szórakoztatják majd a közönséget.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Kompmenetrend változás!

Szántódrévből 7.00 és 18.00 óra között, Tihanyrévből 7.15 és 18.15 perc között. Hétköznap 60 percenként, hétvégén 30 percenként indulnak kompjárataink. A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat – a forgalom függvényében

tovább olvasom »

Szólj hozzá!