Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. július 23., csütörtök
Májusfa kitáncolás

Budatava Park

A program részletei:

Gyermeknapi májusfa kitáncolást tartanak június 4-én, szombaton reggel 8 órától Budataván.

A Budatava parkban zenés ébresztővel kezdődnek a programok sora, majd aszfaltkréta rajzversenyt tartanak, ezután bográcsos főzőverseny lesz.

Kreatív és interaktív gyerekjátékokkal is várják az érdeklődő családokat, arcfestéssel egybekötve.

A Budatava Park Szökőkútjának próbaüzemét is ekkor tartják, és át is adják a nagyközönségnek.

Balatonalmádi, Budatava Park, Szabolcs utca, Magyarország

725x90

További programok

több legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és természetesen néhány kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus
Balatonfüred idén nyáron immár 3. alkalommal a művészet hullámhosszára hangolódik.
Dr. Vitéz Miklós – Vadnai László
Beszélgetőpartnere: Molnár Karesz, újságíró, aki 18 éve Tomi életének egyik első televíziós interjúját készítette
Vidám, zenés, sztorizós önálló est
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter
300x250