Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. július 23., csütörtök
Indul a hajózási szezon!

Balatonfüred

A program részletei:

Április 16-án érkezik az első hajó Siófokról Balatonfüredre, s ezzel ünnepélyesen is kezdetét veszi a balatoni hajózási szezon.

A Balaton immár hagyományos rendezvénye a minden év tavaszán visszatérő Első hajó fogadása.

Az esemény jelzi a magyar tenger lassú ébredését és az idegenforgalmi idény kezdetét és a balatoni menetrend szerint közlekedő hajók hagyományos szezonnyitója is egyben.

Az évad első hajója Siófokról március végén – április elején, mindig egy szombati napon indul, melyet a balatonfüredi kikötőben fogadnak a helyi ifjúsági fúvószenekar szabadtéri koncertjével. Az első hajó Siófokról a déli parti települések küldöttségeivel érkezik. Az ünnepséget a beszédek és a zászlófelvonás mellett az idén is térzenével, néptánccal, valamint a rendezvényt záró ingyenes sétahajózással teszik emlékezetesebbé.

10:00 Ajándék kihajózás a Jókai-hajóval a Siófokról érkező első hajó fogadására

10:30 Térzene
Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara, vezényel: Hégely Ákos karmester

11:00 „Első hajó” fogadása
Himnusz, Balaton Himnusz
Siófoki Férfi Dalkör Egyesület műsora, vezényel: Lovrek Károly karnagy

A hajósok köszöntése:
dr. Bóka István, Balatonfüred Város polgármestere
Dr. Lengyel Róbert, Siófok Város polgármestere
Nagy Bálint, Keszthely Város polgármestere
Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója
Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke

Zászlófelvonás a Szózat hangjaira
Balatonfüred Város Vegyeskarának műsora, vezényel: Zemenné Horváth Orsolya karnagy
Közreműködik: Reformkori Hagyományőrzők Társasága
Az ünnepséget követően a közönség a Szent Miklós hajóval ingyenes sétahajóútra indulhat.

725x90

További programok

több legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és természetesen néhány kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus
Balatonfüred idén nyáron immár 3. alkalommal a művészet hullámhosszára hangolódik.
Dr. Vitéz Miklós – Vadnai László
Beszélgetőpartnere: Molnár Karesz, újságíró, aki 18 éve Tomi életének egyik első televíziós interjúját készítette
Vidám, zenés, sztorizós önálló est
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter
300x250