Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. február 6., péntek

Balaton a mentők szemével: ötször annyi ember, kétszer annyi baleset

Megerősített szolgálatot látnak el a nyári szezonban a mentősök, nemcsak a vízpartokon, hanem a fesztiválokon és a sporteseményeken is fokozott jelenlétre lehet számítani – mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

A turisztikai szezon felélénkülésével jelentősen nő a kiemelt turisztikai helyszíneken az ott tartózkodók száma, ami maga után vonja a mentősök munkájának növekedését is – fűzte hozzá.

Elmondta: a Balatonnál megötszöröződik az emberek száma a nyári időszakban, ezzel pedig kétszeresére-háromszorosára nő az esetszám.

A kiskorúak védelmére a déli parton gyermekmentő szolgálat dolgozik, míg a tó északi felén egy gyermekrohamkocsi is elérhető – tette hozzá.

A főigazgató közölte: az esetszámokat folyamatosan monitorizálják és a mentőegységek nagyságát az adatoknak megfelelően módosítják.

A mentősök hasonló megerősített szolgálattal dolgoztak a vizes világbajnokság idején, akkor egymillióval nőtt a Budapesten tartózkodók száma – mondta el Csató Gábor.

 

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

NEKA hírek

FÉLTÁVNÁL BENTMARADÓ POZÍCIÓBAN A NŐI NB I-ES CSAPAT A Bakó Botond vezette női együttesünk négy mérkőzést játszott januárban – köztük a Győr és a Ferencváros ellen. A

tovább olvasom »

Keresőkutya kerestetik

A  kiképzők oltási könyvvel vagy útlevéllel rendelkező, mikrochippel ellátott kutyákat várnak. Előnyben részesített fajták a juhászkutyák, labradorok, kotorékebek, hosszúlábú terrierek, vizslák, spánielek, valamint a felsorolt

tovább olvasom »

Szólj hozzá!