Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. október 17., szombat
Tradíció és Modernizáció

Balatonfüred

A program részletei:

Szeptember 18-án a balatoni hajózás 175. évfordulóját ünnepli a Bahart a balatoni személyszállító hajók kirajzásával. A jubileumi ünnepségsorozat mottója: “Tradíció és Modernizáció”.

Több, mint 30 hajót láthatnak az érdeklődők, a személyhajó-flottán és kompokon kívül azokat a hatóságokat, illetve a magánhajózási társaságokat is meghívták, akik a Balatonon valamilyen hajóval személyszállítást végeznek. A BAHART 18 személyhajója és két kompja mellett várhatóan 10-12 más által üzemeltetett balatoni hajó is szerepet vállal a díszszemlén.

A 8 óra 30 perckor Siófokról induló Szigliget motorosra a nézők is felszállhatnak és átkirándulhatnak a füredi kikötőbe. Ez a járat a tervek szerint 12 órakor indul vissza. Több BAHART-járat azonban nem lesz ezen a napon, hiszen minden személyhajó a díszszemlén vesz részt. Csak Szántód és Tihany között teljesít majd szolgálatot két komp, valamint az eseményt követően Balatonfüreden és Siófokon lesz mód sétahajózásra délután. Szeptember 19-én vasárnaptól visszaállnak a meghirdetett utóidényi menetrendre az összes érintett kikötőben.

A balatonfüredi Tagore-sétányról, a partról jól lehet majd követni az eseményt, ahonnan minden hajót egyben lehet majd látni. A füredi hajóállomás mólószárától kezdődően Csopak irányába sorakoznak majd fel a járművek mintegy 750 méter hosszúságú egyenes mentén, remélhetőleg, kedvező széljárás esetén orral a sétány felé.

725x90

További programok

Tudtad-e, hogy HONNAN ERED A HALLOWEEN?
egy nap, amikor Örvényes megtelik ízekkel, zenével és jókedvvel!
Fantasztikus programok, kicsiknek és nagyoknak!
Kötetlen, interaktív pódiumbeszélgetés művészetről, zenészlétről, kultúráról, a rivaldafény mögötti életről!
Látványos szüreti felvonulás, lovasokkal, lovaskocsival, feldíszített járművekkel
Sztárvendég – Varga Viktor
TOT2026) a Balaton-felvidéken, a Keszthelyi-hegységben by Túra Veled
300x250