Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. december 3., kedd

Van remény a parlagfű allergiásoknak

Új biológiai védekezéssel kísérleteznek magyar kutatók a parlagfű ellen, várakozásuk szerint a parlagfű olajosbogár hatékonyan ritkíthatja a gyomnövényt – jelentették be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), valamint az Eötvös Loránd Kutató Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK Növi) sajtótájékoztatóján.

Kontschán Jenő, az ATK Növi igazgatója szerint a parlagfű olajosbogarakat néhány éven belül mesterségesen felszaporítva lehetne kihelyezni. Hozzátette, hogy jelenleg laboratóriumi körülmények között vizsgálják a fajt, jövőre pedig befejeződhet a vadon élő belföldi állományok felderítése.
A Nébih növény-, talaj- és agrárkörnyezet-védelmi igazgatója kifejtette, hogy a parlagfű elleni védekezésben sok más ország is érdekelt. Az eddigi vizsgálatok szerint a levéltetvek, levélbolhák, levélgombák nem jelentenek igazán hatékony biológiai megoldást. Jordán László abban bízik, hogy a parlagfű olajosbogár oda is eljut, ahová a hatósági ellenőrzés nem, így a gyomnövények eddig ismeretlen élőhelyeit is elérhetik.
A szakértők ismertették, hogy korábban a parlagfű olajosbogarat mediterrán éghajlaton, a magyar határtól legalább 100 kilométerre élő fajként tartották nyilván. A déli országokban emiatt jobban ismerik, olasz kutatók adatai szerint akár harmadával is csökkenthetik a parlagfűpollen koncentrációját. Magyarországon tavaly észlelték először. Előfordulását és életmódját az ATK Növi kutatja, míg a Nébih azt vizsgálja, hogy fogyaszt-e más növényeket is.
Az együttműködő intézmények képviselői hangsúlyozták, hogy a parlagfű az új módszerrel sem fog eltűnni, ám ha beválik, azzal csökkenhet a belföldi pollenterhelés.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Száguldás, Tesla-szerelem

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan vizsgálja a használt, nagy értékű luxusautókat beszerző gépjármű-kereskedőket. Az ilyen ellenőrzéseknél arra keresnek választ, hogy szabályosan szerepel-e a bevallásban

tovább olvasom »

A piac támogatja a digitális adóztatást

Idén is teltházas érdeklődés mellett zajlott a Nemzeti Adókonzultáció, ahol a Pénzügyminisztérium, a NAV, valamint a vállalkozókat képviselő szakmai szervezetek és a legjelentősebb tanácsadó társaságok szakemberei, adószakértők,

tovább olvasom »

Jövedéki nyomtatványok online

Az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA) felületén egyre több ügy intézhető, egyszerűen, webes alapon. 2024. november 7-től tovább bővült ezek köre, hiszen ekkortól kizárólag az ONYA-n érhetők el a

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250