Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 16., hétfő

Köszöntik a vitorlázó csapatot

A Tokióból hazatért vitorlázó olimpikonok köszöntésére egész estés szabadtéri ünnepséget szervez a Magyar Vitorlás Szövetség Balatonfüred önkormányzatával közösen. Minden szurkolót várnak vasárnap 18 órától a Vitorlás téren.

Az MVSZ szombati tájékoztatása szerint a rendezvényen az érdeklődők személyesen gratulálhatnak az Finndingiben ezüstérmes Berecz Zsombornak, valamint, Érdi Máriának (Laser Radial) és Vadnai Benjaminnak (Lasre Standard). A térre felállított nagy kivetítőn az olimpikonokkal közösen élhetik át
ismét az ötkarikás játékok legizgalmasabb pillanatait, valamint beszélgetéseket hallhatnak a sportolókkal.


“Büszkék vagyunk vitorlázóinkra, hiszen nagyon szép eredményekkel tértek haza Tokióból. Külön öröm, hogy Berecz Zsombor történelmet írt, ilyen szép helyezést, azaz olimpiai ezüstöt sportágunkban még egyetlen hazai vitorlázó társunknak sem sikerült elérnie az ötkarikás játékokon” – fogalmazott Holczhauser András, az MVSZ főtitkára.
A szövetség a helyszínen minden érdeklődőnek és résztvevőnek nemzeti színű szurkolói szalagot ad ajándékba, hogy együtt köszönthessék az olimpikonokat.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Még négy napig kérhető a postázás

Akinek nincs elektronikus elérhetősége, március 16-ig adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon kérheti a tervezet postázását. A legegyszerűbb SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon, SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn formában.

tovább olvasom »

Szólj hozzá!