Kiemelték: a kivitelezők a fővárostól Balatonakarattyáig a bicikliút szinte minden szakaszán dolgoznak majd idén.
Az új nyomvonalú pákozdi kerékpárút, a biatorbágyi és székesfehérvári átkelések kivételével várhatóan jövő nyárra mindenütt el is készülnek a munkálatokkal – tájékoztattak.
Budapesttől Etyekig a biatorbágyi belterületet leszámítva idén megépül a magyar tengerhez vezető kerékpárút első szakasza, melyet a következő szezonban várhatóan már használhatnak a közlekedők – hangsúlyozták. Folyamatban van továbbá a fővárosi részek előkészítése is a Kamaraerdőtől a Dunáig – tették hozzá.
Az ITM közel 13,5 milliárd forinttal támogatja a Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat létesítését.
A teljesen előzmény nélküli, 108 kilométeres összeköttetés az etyeki borvidék mellett a Velencei-tavat és Székesfehérvárt is érinti majd – írták.

„Adj vért a Légimentőkkel, hogy Mások is Túlélhessék!”
szeptember 26-án, szombaton immár hatodik alkalommal rendezik meg az országos „Adj vért a Légimentőkkel, hogy Mások is Túlélhessék!” véradást. A Magyar Légimentésért Közhasznú Alapítvány, a





