Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. február 24., kedd

Nohabok és Farosok

A MÁV Rail Tours retró flottája tagjai a Volán öreg Faros autóbuszaival együtt korzóztak a hétvégén Balatonfüred és Tapolca között.

 

 

 

 

Aki arra vágyott, hogy kipróbálja a 80-as évek meghatározó lehúzható ablakos, faburkolatú, fülkés vasúti kocsijait, vagy megnézze, milyen is volt egy InterCity vonat a 90-es évek elején, az jó helyen járt ekkor arrafelé.

Idén a már jól ismert balatoni vonalak mellett új helyszíneken is utazhattak az utasok a múltidéző vonatokkal, ahol korabeli mozdonyok, az eredeti állapot szerint felújított járművek vagy éppen az Utasellátó adott korszakra jellemző finomságai vártak mindenkit. A retró mozdonyok és kocsik naponta több alkalommal is befutottak az állomásokra. A MÁV a ’70-es, ’80-as és ’90-es évek jellemző szerelvényeit mutatta be.  De a MÁV-START és a MÁV Rail Tours retró flottáján kívül idén a MÁV-HÉV és a Volánbusz járművei is megjelentek, fokozva a nosztalgikus hangulatot. A ’70-es évek expresszvonatai hangulatát felidézve a korabeli megjelenésű, vékonycsíkos Rába kocsikból álló szerelvény élén Nohab, vagy dupla zöld Púpos volt látható, a szerelvény pedig korabeli Bhv és By típusú személykocsikból állt.

kép: A zöld színű Faros 1967-ben készült, de ma is remek állapotban van és jól fut

másik: A MÁV gyönyörű étkezőkocsikat is bemutatott a retro hétvégén

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Kompmenetrend változás!

Szántódrévből 7.00 és 18.00 óra között, Tihanyrévből 7.15 és 18.15 perc között. Hétköznap 60 percenként, hétvégén 30 percenként indulnak kompjárataink. A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat – a forgalom függvényében

tovább olvasom »

Szólj hozzá!