Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 21., szombat

Jubiláló Balaton átevezés

Augusztus 28-án tartják meg a X. Balaton-átevezést Fonyód és a Badacsony között.

Sajtótájékoztatót tartott Fonyód polgármestere Hidvégi József, aki elmondta, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendezte meg eddig a Fonyód és a Badacsony közti átevezést, azonban olyan sokan vettek részt az eseményen, hogy kinőtte a fonyódi starthelyszínt, és a szervezet úgy döntött, máshová viszi a programot.

A polgármester szerint azonban ragaszkodni kell a hagyományokhoz, ezért az idén is megrendezik az átevezést, több civil egyesület támogatásával, segítségével.

A Fonyódi Turisztikai Egyesület elnöke, Posza Róbert arról beszélt, a szervezésben, a biztosítás lebonyolításában országos rendezvényeken tapasztalatot szerzett munkatársak fognak segíteni, az időmérést pedig erre szakosodott cégek közreműködésével oldják meg.

A X. Balaton-átevezést Fonyód és Badacsony között augusztus 28-án tartják, kedvezőtlen időjárás esetén az esőnap augusztus 29. vasárnap lesz, de az azt követő két hétvégét is kijelölték a szervezők pótnapoknak. A rendezvényen kézi hajtású vízi járművekkel lehet részt venni. Idén 500 hajóegységben korlátozzák a résztvevők számát.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!