Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. november 10., hétfő

Bővítik a siófoki óvodát

Megkezdődik a siófoki, Kiliti városrészben található Pitypang Tagóvoda bővítése.

Mint azt megtudtuk, a nyáron bezár a másik kiliti óvoda, az Asztalos utcai, ezért vált szükségessé a másik intézmény bővítése.

A belső átalakítás során építenek egy csoportszobát, öltözővel és a szükséges vizesblokkal, valamint egy irodahelyiséget is kialakítanak. Így tudják fogadni azokat a gyerekeket, akiket áthelyeznek az óvodába a másik bezárása miatt.

Oláhné Kálmán Viktória, a tagóvoda vezetője a siofoki-hirek.hu internetes portálnak elmondta, már most szükséges a munkálatok megkezdése, hogy a nyár végére mindennel elkészüljenek.

“Tudjuk, hogy egy működő intézményben történő építkezés nem felhőtlen, de szerettünk volna mindenki számára elfogadható megoldást találni, illetve minden gyermek számára megadni az óvodába járás lehetőségét az építkezés mellett is. A szakemberekkel történő egyeztetés során megtaláltuk azt a megoldást, mely lehetővé teszi a gyermekek ottlétét, a biztonságos működtetést, a minél kevesebb kellemetlenséggel járó munkavégzést. A nagyobb zajjal járó munkálatokat igyekeznek az első hét folyamán elvégezni. A munkavégzés területét teljesen elszeparáljuk a gyermekek elől, azt megközelíteni nem tudják, illetve a munkát végző szakemberek sem a működő épületrészen keresztül közlekednek majd. Az esetlegesen felmerülő kellemetlenségek miatt kérjük a szülők megértését, illetve köszönjük együttműködésüket, türelmüket” – hangsúlyozta.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

NEKA hírek

REKORDOKAT DÖNTÖTT A KÖZPONTI AKADÉMIAI KIVÁLASZTÓ Az idei évben minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés a központi akadémiai kiválasztó iránt: összesen 687 gyermek – 349

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250