Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 20., péntek

Június végéig lehet pályázni a Quasimodo-költőversenyre

Június 25-ig lehet pályázni a balatonfüredi Quasimodo-költőversenyre, a szeptemberben rendezendő fesztivál idén kiegészül egy dalpályázattal, valamint a diákok számára meghirdetett kisfilmes megmérettetéssel – közölték az MTI-vel kedden a szervezők.

A verspályázaton kettő magyar nyelvű, még nem publikált költeménnyel lehet részt venni. A költőversenyhez dalpályázat is kapcsolódik, a minimum négyperces kamarazenekari zenemű szövegéül választható bármely kortárs magyar vers, mely a Quasimodo-költőverseny elmúlt 27 évében díjazott volt.

A zsűri által legjobbnak ítélt versek, valamint zeneművek a szeptemberi irodalmi fesztiválon fognak elhangozni. Ezen kívül a középiskolások számára különpályázatot írtak ki. Az én versem című megmérettetésre a diákok kedvenc magyar költőjük egyik verséhez készíthetnek filmetűdöt. A zsűri által legjobbnak tartott pályázatok elkészítői a költőtalálkozó keretein belül színművészek és költők részvételével szervezett irodalmi táborban vehetnek majd részt. Az irodalmi fesztivál keretében, a tervek szerint, a tavaly elhunyt Kossuth-díjas író és költő Szőcs Géza tiszteletére emléktáblát avatnak a balatonfüredi Pantheonban. A költőversenyt a Nobel-díjas Salvatore Quasimodo 1961-es, balatonfüredi tartózkodásának emlékére 1992 óta évről évre megrendezik.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!