Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 21., szombat

Védjük a fecskefészkeket!

Az elmúlt két évtizedben drasztikusan, több mint 50 százalékkal csökkent a magyarországi fecskeállomány. A folyamat megállítása, a fecskefészkek védelme érdekében a lakosság és az önkormányzatok segítségét kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Az MME felhívása szerint a városiasodott, sárfészket építő fecskék védelmében a lakosságnak nélkülözhetetlen szerepe van. Állománycsökkenésük megállítását, megfordítását a meglévő természetes fészkek és telepek fokozott védelmével (fészekleverések hatósági bejelentésével), valamint az ezek mellé még március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel, sárgyűjtőhelyek létesítésével, valamint a madárürüléket felfogó fecskepelenkák felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával, ásóval, lapáttal függőlegesre faragásával segítheti a lakosság.


A természetvédők hétfői közleménye szerint a klímaváltozás miatt megjelenő új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok elleni védekezésben kiemelkedő szerepük van a fecskéknek: mérési adatokon alapuló becslések alapján minden fecske körülbelül 1 kilogramm repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. A természetvédők felhívják a figyelmet arra, hogy Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat 2010 óta a nyár második felében, így legalább kétmillió kilogramm, azaz kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetünkben.    A fecskeállomány drasztikus csökkenésének hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás és a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll.
A közlemény szerint az MME idén a műfészkek és az ezekhez szükséges negatív sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátok felkészülését a fecskevédelmi szezonra.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!