Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 21., szombat

Edzőváltás után győzelem

Sikerrel mutatkozott be az új vezetőedző Kormos Mihály, a Szent Benedek Röplabda Akadémia (SZBRA) kispadján: a fürediek az alapszakasz utolsó mérkőzésén az UTE gárdáját múlták felül.

Szent Benedek RA – UTE

3-0 (17, 22, 14)
Balatonfüred, zárt kapuk mögött. V.: Tillmann, Varjasi.
Szent Benedek Röplabda Akadémia: Herbin-Baker 4, Valdez 14, Araczki 4, White 12, M. Szkorics 8, Vacsi 7. Csere: Fáth (liberó), Dimitrics 1. Edző: Kormos Mihály.
UTE: Boros 2, Kis D. 12, Villám Cs. 6, Petőváry 6, Németh H. 5, Takács V. 3. Csere: Balogh E. (liberó), Varga V., Pécsi. Edző: Horváth András.

Az utolsó alapszakaszbeli találkozó előtt az SZBRA vezetősége az eddigi eredménytelenség miatt, drasztikus lépésre szánta el magát: közös megegyezéssel szerződést módosítottak Milodanovics Andreával és a helyére az eddigi utánpótlás igazgató, Kormos Mihály került.

Az új szakvezető két edzést tartott a lányoknak, aztán jöhetett az UTE elleni összecsapás. Fontos megjegyezni, hogy a meccs tét nélküli volt, a végeredmény egyik fél helyezését sem befolyásolta már az alapszakaszban. Az UTE az ötödik, a Szent Benedek a nyolcadik helyen végzett a bajnokság első felében.

Fotó: Szente Benjámin/SZBRA

Szorosan indult az első játszma, ám a hazaiak higgadtabb és precízebb megoldásokkal elhúztak három ponttal (12-9). A különbség fokozatosan nőtt, és végül 25-17-re behúzta az első játszmát a házigazda.

A második felvonásban az UTE átvette az irányítást és egészen 19-18-ig vezetett. Ekkor utolérte riválisát a Füred, fordított és kiélezett végjátékban tovább növelte előnyét (25-22, 2-0).

A harmadik szettben 5-0-val indított a Szent Benedek, az UTE egyre jobban fáradt, nem tudott megújulni, és ezt kihasználva a balatoniak könnyedén hozták a játszmát és vele együtt a mérkőzést is.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!