Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 21., szombat

Megújul a siófoki Rózsakert

Pályázati pénz híján önerőből újítja meg a siófoki Rózsakertet a városi önkormányzat – írta meg a siofoki-hirek.hu.

Lengyel Róbert polgármester bejelentette, hogy a felújítás elkezdődött. Az eredeti tervekhez képest némi csúszással, mert az első közbeszerzési eljárás során olyan magas összegű ajánlatok érkeztek a munkálatokra, hogy inkább újra kiírták a tendert. A második körben mintegy 13 millióval alacsonyabb összegű ajánlattal jelentkező kivitelezővel szerződött az önkormányzat, 93,5 millió forintra.

– Most az egy-egy északi szeles idő után bokáig érő vízzel telt, gödrökkel tarkított, gyöngykavicsos sétálók új burkolatot kapnak, megújul a közvilágítás, lesznek odaillő új padok és kukák, a wifi és a térfigyelő kamerák telepítéséhez szükséges alap-infrastruktúra is kiépítésre kerül – hangsúlyozta a polgármester. – Ha az időjárás is kedvező lesz, akár május elejére végezhetnek, azzal együtt, hogy a kivitelezés végső határideje június 15. Egyelőre idáig fogunk eljutni, de azt biztos, hogy a nyáron arra sétálók már valami mást, reményeim szerint szebbet, Siófokhoz méltóbbat fognak látni. Hogy aztán a második ütemre mikor tudunk újabb forintokat kiszorítani, avagy lesz-e lehetőségünk pályázni rá, az még egyelőre kérdéses.

 

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!