Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. november 10., hétfő

A Bahart kezdeményezi a vitorláskikötőire kiírt pályázat visszavonását

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) igazgatósága kezdeményezi a 11 egységből álló vitorláskikötő-lánca üzemeltetésére kiírt pályázat visszavonását – áll a társaság pénteken MTI-hez eljuttatott közleményében.

A végső döntést a közgyűlésnek kell meghoznia. A többségi tulajdonos magyar államot képviselő Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) előzetesen megerősítette, hogy a visszavonást támogatni fogja, így a balatoni kikötők üzemeltetése továbbra is a Bahart feladata marad – fogalmaz a közlemény. Kitér arra is, hogy a lépést Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője kezdeményezésére javasolja az igazgatóság.

A decemberben kinevezett új vezérigazgató, Veigl Gábor szeretné felülvizsgálni az országgyűlési képviselő javaslatait. A pályázat felfüggesztése a fejlesztéseket nem befolyásolja, azaz a flotta megújítása, az új hajók beszerzése is folytatódik a tervek szerint, és hamarosan új kompok és személyszállító hajók építésére szerződnek – áll a közleményben.

Witzmann Mihály az MTI megkeresésére elmondta, hogy előzetesen már egyeztettek a pályázat visszavonásáról az üdülőrégió kormánypárti képviselői. “Az elmúlt időszakban vitorlázók és önkormányzatok is megkerestek engem és balatoni képviselőtársaimat a vitorláskikötők tervezett bérbeadásával kapcsolatban.”

Hozzátette: a hajózási vállalat hatékony és nyereséges működése épp olyan fontos nekik, mint a térségben élők képviselete és kéréseik tolmácsolása. Ezért kormánypárti képviselőtársaival úgy döntöttek, hogy közös erővel próbálják meg elérni a kikötők üzemeltetésének újragondolását.

Ennek szellemében kezdeményezett tárgyalást a Bahart újonnan kinevezett vezérigazgatójával – mondta. Szóba kerültek a vitroláskikötők üzemeltetése mellett a dolgozói béremelések, a munkahelyi körülmények és az ösztönzési rendszer fejlesztése, az új hajók beszerzése, a jelenlegi flotta felújítása és a 175. jubileumi év tervezett programjai is. Witzmann Mihály hangsúlyozta, hogy – mint fogalmazott – a baloldali ál- és rémhírekkel ellentétben a kikötők eladásáról eddig sem volt szó, csupán a bérbeadás szerepelt a Bahart tervei között. Az új vezérigazgató döntése azonban lehet az is, hogy a társaság módosítja eredeti terveit, a bérbeadás pedig lekerül a napirendről – fogalmazott a politikus.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

NEKA hírek

REKORDOKAT DÖNTÖTT A KÖZPONTI AKADÉMIAI KIVÁLASZTÓ Az idei évben minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés a központi akadémiai kiválasztó iránt: összesen 687 gyermek – 349

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250