Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. január 16., péntek

Gumikesztyűkkel csaltak, harmincmillió forint a kár

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt vonta felelősségre a férfit, akivel szemben fennáll a gyanúja, hogy a társával együtt más csalások elkövetésében is részt vett.

Nem végleges végzésével letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki korábban már letartóztatott társával tízmillió darab gumikesztyű szállításának ígéretével közel harmincmillió forinttal károsított meg egy céget – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták: a már többször büntetett 47 éves férfi, aki a legutóbbi, csalás miatt kiszabott börtönbüntetéséből augusztusban szabadult, október elején a társával együtt egy bejegyzés előtt álló veszprémi cég képviselőjeként összesen 317,5 millió forint értékben tízmillió orvosi gumikesztyű szállítására kötött szerződést egy budapesti gazdasági társasággal.

A férfi ezután felvette a megrendelő által október 14-én számlájára átutalt közel 28 millió forint előleget, amit társával saját céljaikra fordítottak. A teljesítés időpontját ezután többször módosították, mivel állításuk szerint a kesztyűket Ausztriából szerezték volna be, de ez már a szerződés megkötésekor sem állt szándékukban.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt vonta felelősségre a férfit, akivel szemben fennáll a gyanúja, hogy a társával együtt más csalások elkövetésében is részt vett – tájékoztattak. A férfi társa szintén letartóztatásban van.

Közölték: a férfi letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően a Veszprémi Járásbíróság a szökés és bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt egy hónapra elrendelte. A letartóztatást az ügyész és a gyanúsított is tudomásul vette, azonban az ülésen a védő nem volt jelen, így a végzés nem végleges.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

A kriptoeszköz-szolgáltatók új kötelezettségei

Kriptoeszköz-szolgáltatás lehet például kriptoeszközökhöz kapcsolódó letétkezelés, kereskedési platform működtetése, ilyen eszközök adásvétele és átváltása, de a tanácsadás, portfóliókezelés is. A DAC8 életbelépése miatt a kriptoeszköz-szolgáltatóknak 2026. január 1-jétől regisztrációs

tovább olvasom »

Szólj hozzá!