A járványhelyzetre való tekintettel a szervezők főként tartós élelmiszereket, tisztálkodási- és fertőtlenítőszereket várnak december 20-ig. Használt adományokat, a járvány miatt biztonsági okokból, nem fogadnak – emelte ki hétfői közleményében Zsolnai Endre.
A közlemény szerint idén is a Magyar Vöröskereszt önkénteseinek a segítségével gyűjtik az adományokat, akik gondoskodnak arról is, hogy a legjobb helyre kerüljenek a felajánlások.
“Örömmel segítettünk a Mikulásgyárnak, és igyekeztünk olyan megoldást találni, ami még pluszt is hozhat az eddigi gyakorlathoz képest, ezért a gyűjtést valamennyi áruházunkban megrendezzük, így idén országos lesz a Mikulásgyár!” – mondta Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatója.
A közlemény szerint, aki nem tudja személyesen elvinni az ajándékát a gyűjtőpontok valamelyikére, postán, ingyen is feladhatja azt, lezárt dobozban, csak annyit kell ráírni a küldeményre, hogy “Mikulásgyár”.
Az országos gyűjtés során a Mikulásgyár – csakúgy, mint az előző években – a Lurdy Házban is várja az adományokat – írják a szervezők.

Kiderült ki viselheti a Siófok Város Bora 2026 címet!
Siófok Város Önkormányzata 2026-ban is meghirdette a „Siófok Város Bora” választást, melyre a Balaton déli és délkeleti területének borászatai nevezhettek nedűikkel. Ahogy tavaly, idén is az év





