Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. január 15., csütörtök

Karanténban a Telekom Veszprém

Az egyik játékos koronavírus-tesztje pozitív lett, így a járványügyi előírásoknak megfelelően karanténba került a Telekom Veszprém férfi kézilabda csapata.

A hét azzal indult, hogy bejelentették, az október 21-re tervezett Telekom Veszprém-Barcelona Bajnokok Ligája csúcsrangadó elmarad, miután a katalánoknál felütötte a fejét a koronavírus és karanténba került a csapat.

Ezt követően a Veszprém szerette volna előrehozni a Sport36 Komló elleni magyar bajnokiját október 22-re, azonban a pandémia ismét közbeszólt.

Kiderült ugyanis, hogy a hétfői, kötelező teszteléskor az egyik játékos eredménye pozitív lett. Kedden ismét leteszteltek mindenkit, azonban a PCR-vizsgálat ezúttal is fertőzöttséget mutatott. Rodrigo Corrales kapus kapta el a koronavírust, ám szerencsére a spanyol hálóőr jól van, egyáltalán nem mutat tüneteket.

A veszprémiek jelentették az esetet a Magyar Kézilabda Szövetségnek és az Európai Kézilabda Szövetségnek. A magyar rekordbajnok a honi szervezettől egyelőre a Komló elleni bajnoki halasztását kérte. Az EHF-től pedig akkor kell halasztást kérvényeznie, amennyiben a következő Bajnokok Ligája fellépésekor, vagyis október 28-án, amikor Kielbe utazna, még mindig karanténban lenne a gárda.

Azokra a játékosokra, akik negatív tesztet produkáltak a hét második felében újabb vizsgálatok várnak.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Az ingyenes hangoskönyv-sorozat klasszikus népmeséket – mint a Hamupipőke, Holle Anyó – és különleges történeteket is kínál, amelyek tökéletesek esti mesének vagy útravaló hangoskönyvnek – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A Kultkikötő Mese-podcast projektről részletes információ a kultkikoto.hu oldalon érhető el.

A 12 részes sorozatban a világ minden tájáról válogatott népmesék hallhatók elismert színészek tolmácsolásában. Kokas Piroska, Kerekes József, Mórocz Adrienn, Sóvári-Fehér Anna, Hevesi László, Nagy Viktor hangján

tovább olvasom »

Szólj hozzá!