Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 22., vasárnap

Szent Mihály napi ünnep Raposkán

Raposkán a Szent Mihály Napi ünnepségen díszpolgárt avattak, átadták a játszóteret és az új falubuszt.

Az eseményt megnyitva és a játszóteret, falubuszt átadva Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő méltányolta, a hogy a járvány ellenére is megrendezte a település az ünnepséget, szabad téren, betartva a  szabályokat, valamint szólt a Magyar Falu Programról.

Bolla Albert polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy egy kis közösség kormányzati támogatással és saját erővel, szorgalommal, összefogással sok mindenre képes.

– A különböző forrásokból megvalósított beruházások a közösség szeretetét, a lakosság megtartó képességét szolgálják, melyért sokunknak kell tenni, hogy az a jövőben is megmaradjon – mondta a polgármester. Köszönetét fejezte ki az elmúlt időszakban végzett munkáért Kovácsné Ottó Krisztina alpolgármesternek, Karácsonyi Alíz falugondnoknak, Karasszon Diána háziorvosnak és munkatársainak.

Iker Viktória jegyző köszöntötte Varga Józsefet, aki a Raposka díszpolgára címet vehette át a település érdekében több évtizeden át végzett önkormányzati munkája elismeréséül. Ugyancsak gratulált a település vezetőivel együtt Szentgyörgyi Ferencnének, aki a településen végzett közösségi munkája elismeréséül Raposkáért kitüntetést kapott. A nemzeti színű szalag átvágását követően a falubuszt és a játszóteret Beke Zsolt plébános áldotta meg.

Az ünnepségen a Tördemic Néptáncegyüttes tagjai táncoltak, a gyerekek origamiztak és birtokukba vették az új játszóteret. Kézműves termékek, szappanok, játékok, ékszerek, retro édességek, bolhapiac várta az érdeklődőket, majd közös vacsorával zárult a program.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!