Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 22., vasárnap

Rajtol a 14. NN Ultrabalaton

Rendhagyó időpontban, péntektől vasárnapig rendezik meg Közép-Európa leghosszabb futóversenyét, az NN Ultrabalatont, amelynek távja 220 kilométer, míg a verseny központja továbbra is Balatonfüred.

A 14. NN Ultrabalaton szervezői a kontinens legzöldebb tömegsport-rendezvényét ígérték májusra, és mindez a módosított időpont ellenére sem változott. A versenyközpont csütörtökön nyit az egyéni versenyzők és az ultratávot teljesítő 2-3 fős csapatok előtt, pénteken pedig elrajtol a mezőny. Ugyanezen a napon, a délutáni órákban már a nagy létszámú csapatokat is Balatonfüredre várják a szervezők a szokásos sportszakmai expóval, aztán szombat hajnali négy órakor elrajtol a verseny.

A futókon kívül szép számú kerékpárossal is találkozhatnak majd a Balaton környékén autózók, ezért a szervezők kérik, hogy körültekintően közlekedjenek, hiszen a verseny útvonala többször is keresztezi, vagy magába foglalja a közutat.

A nagyobb futóversenyek az utóbbi években egyre több szemetet termeltek. Ebből a sorból kiállva az NN Ultrabalaton idén teljesen elhagyja az egyszer használatos műanyag poharakat, tányérokat. A verseny előtti tésztapartin újrahasznosítható papírétkészletet használhatnak a versenyzők, akiknek a táv megtétele során maguknál kell tartaniuk a terepfutó viadalokról ismert műanyag ivópoharat.

A szervezők mindennél fontosabbnak tartják, hogy mindenki épen és egészségesen mehessen haza. Éppen ezért Balatonfüreden a maszk viselése a versenyközpont egész területén kötelező lesz. Külön kérik az indulókat, hogy ahol sor alakulhat ki, ott ügyeljenek a megfelelő távolság megtartására.

Az NN Ultrabalaton alapítói 2007-ben egy 200 kilométer feletti ultrafutó-versenyt álmodtak meg. A résztvevők létszáma akkor 200 fő volt. Ehhez évről évre egyre többen csatlakoztak, így tavaly az indulók száma már meghaladta a 13 ezret. A szervezők a nevezéseket a megelőző év őszén nyitják meg; az NN Ultrabalaton egyre növekvő népszerűségét bizonyítja, hogy 2018-ban 22 perc, míg 2019-ben mindössze hat perc elegendő volt arra, hogy telt házas legyen a következő esztendőben az esemény. Utóbbi esetében a nevezések megnyitását követő egy óra múlva több mint ötszáz csapat jelentkezett a várólistára.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!