Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. július 23., csütörtök

Kiesett a Balatonfüred!

Egyetlen góllal alul maradt és kiesett a Balatonfüredi KSE férfi kézilabda együttese a szlovén RK Trimo Trebnje vendégeként az Európa-liga második fordulójában.

Trebnje-Balatonfüredi KSE

23-22 (13-10)

Mint ismert, a Balatonfüredi KSE nem tudta megrendezni az EKL első mérkőzését, miután a stáb egyik tagja Covid-fertőzött lett. Az előírásoknak megfelelően így a tópartiak karanténba vonultak. Miután a keddi, újabb tesztelésnél már mindenki negatív volt, így a fürediek el tudtak utazni a visszavágóra.

Nem indult jól a derbi, miután az 53. másodpercben Szöllősi Balázst piros lappal kiállították, miután az irányító hetesből arcon találta a házigazdák kapusát. Ezt követően hatalmas csata alakult ki minden labdáért, gólért. A szlovének az első perc végére három gólos előnyre tettek szert.

A szünet után is folytatódott a nagy küzdelem. A hajrához érve azonban a BKSE átvette a vezetést (18-19). A Trebnje négyszer egymás után egyenlíteni tudott. Az utolsó pillanatban, az első perchez hasonlóan, hetest ítéltek a játékvezetők, amelyet a szlovének értékesítettek, ezzel alakult ki a 23-22-es végeredmény.

Fotó: BKSE Facebook/Király G. István

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250