Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. november 11., kedd

Bringát, telefont, táskát lopott

A keszthelyi strandon női táskát, Hévízen nagy értékű kerékpárt lopott egy férfi, a rendőrök hamar elfogták.

A 33 éves keszthelyi férfi az elmúlt időszakban több lopást is elkövetett a Balaton-parti városban. A megalapozott gyanú szerint először éjszakai fürdőzőkre csapott le: a Keszthelyi Városi strandon egy vízközeli padon elhelyezett női táskát vitt el a benne lévő mobiltelefonnal, pénztárcával és gépkocsi indítókulccsal együtt, majd futva elmenekült.  Pár nap múlva Hévízen egy lakásba ment be, onnan elvitt egy női táskát. Szintén Hévízen egy Park utcai lakóházból két nagy értékű kerékpárral távozott, több, mint 300 ezer forint kárt okozva. Ugyanezen a napon megint Hévízen betört egy lakásba és onnan élelmiszert tulajdonított el.

A keszthelyi nyomozók a széleskörű adatgyűjtést követően azonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi személyt, akit elfogtak. Az ellopott nagy értékű kerékpárokat megtalálták, melyeket tulajdonosaik a rendőröktől sértetlenül visszakaptak. A férfit gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

NEKA hírek

REKORDOKAT DÖNTÖTT A KÖZPONTI AKADÉMIAI KIVÁLASZTÓ Az idei évben minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés a központi akadémiai kiválasztó iránt: összesen 687 gyermek – 349

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250