Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 22., vasárnap

Húszezernél is több fát ültettek

A 130 csoportból álló országos közösség tagjai még a veszélyhelyzet kihirdetése előtt tűzték ki célul, hogy ebben az évben 150 ezer fát ültessenek el. A karantén korántsem kedvezett a tavaszi közösségi ültetéseknek, az aktivisták mégis több mint 20 ezer fát ültetettek el biztonságosan, főként magánterületen – számolt be az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az alapítvány.
Baján, Bonyhádon és Szilaspogonyban alternatív, távolságtartó közösségi ültetéseket szerveztek, Szegeden a Nagycsaládosok Egyesületével közösen 700 fát helyeztek a földbe, Budapesten a 22. kerületben pedig 150 növényt, érintkezés nélküli facsemete-kiosztással.


A kecskeméti csoport rekord mennyiségű, összesen 13 518 fát és 845 cserjét ültetett el, nagyrészt a dabasi Czerócki Díszfaiskola tízezer darabos felajánlásából, a Tiszamenti Regionális Vízművek közreműködésével.
Heves megyében, Egerben és Szerencsen 1905 fát ültettek, a Szentendrei-szigeten 474-et, míg Budapesten a ferencvárosi csoport 164 fával gazdagította a kerületet.
A tavaszi ültetésekkel együtt az alapítvány önkéntesei 34 960 fát és 3469 cserjét, azaz összesen 38 429 növényt helyeztek a földbe az elmúlt tíz hónapban.
A 10 millió Fa Alapítvány elindította a 10 millió TV-t is, melynek adásai tudósok, gondolkodók, közgazdászok, etológusok, biológusok, kertészek, klímaszakértők, szociológusok, erdészek és művészek bevonásával segítenek eligazodni a jelen fontos kérdéseiben – áll a közleményben.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!