Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 22., vasárnap

Rasovszky az év legjobbja

A voksoláson – amelyen a nemzeti szövetségek, illetve a LEN tisztviselői vettek részt – a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a szavazatok 50 százalékát begyűjtve, az előző két esztendőben győztes svéd Sarah Sjöströmöt megelőzve, 2013, 2014, 2015 és 2016 után pályafutása során az ötödik alkalommal érdemelte ki az elismerést a nők mezőnyében. A 30 éves magyar klasszis 2019-ben a kvangdzsui nagymedencés világbajnokságon 400 és 200 méter vegyesen diadalmaskodott, előbbi sikerével az első női úszó lett, aki egy számban ötször nyert, utóbbiban pedig egymást követő negyedik alkalommal állt a dobogó tetején. Emellett decemberben a glasgow-i rövidpályás Európa-bajnokságon négy számban diadalmaskodott.


A nyíltvízi szakágban a férfiaknál győztes Rasovszky Kristóf a voksok 39,2 százalékát begyűjtve, mindössze 1,7 százalékkal előzte meg a német Florian Wellbrockot. A 22 éves magyar az összetett világkupa-győzelme mellett megnyerte a vb-n az 5 kilométeres viadalt, ezzel a szakág történetének első magyar világbajnoka lett. Német riválisa 10 kilométeren győzött és sporttörténelmet írt, ugyanis medencében 1500 méteren sem talált legyőzőre, korábban pedig arra még nem volt példa, hogy valaki a nyílt vízben és az uszodában is aranyérmet nyerjen vb-n.


A férfi úszók versenyében Milák Kristóf azzal, hogy Kvangdzsuban 200 méter pillangón a legendás Michal Phelps világrekordját megdöntve diadalmaskodott, a második helyet szerezte meg a szavazáson 16,7 százalékkal. Itt a brit Adam Peaty nyert fölényesen (45,8 százalék), miután a Koreai Köztársaságból három arannyal és egy világcsúccsal tért haza.
A listákra a többi szakágban még további két magyar került fel: a női vízilabdázók között Keszthelyii Rita 22,7 százalékkal a második helyen végzett a spanyolok vb-ezüstérmes kapusa, Laura Ester mögött, míg a férfiaknál Vámos Márton 8,3 százalékkal a negyedik lett.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!