Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. február 5., csütörtök

Az idei első terepfutás

A Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE az idén immáron tizenhetedik alkalommal szervezi meg az Almádi terepfutó kupát. Ez az esemény része a bakonyikalandok.hu elnevezésű terepfutó sorozatnak, a 2020-as verseny első állomása.

Az idén a megszokott 11 kilométeres táv mellett 21 kilométeren is lehet nevezni, valamint több gyerekfutamot is indítanak.

A tervek szerint a futók Balatonalmádi központjából előbb az Óvári kilátóhoz, onnan a Vödör-völgy tetején végigfutó erdei úton érnek el a szentkirályszabadjai vadászházig,  majd a Vödör-völgyben haladó kerékpárutat, aztán a régi vasúti nyomvonalat majd a zöld sáv turista jelzést követve érnek vissza Balatonalmádiba. A félmaratoni távon részt vevők, nyugatra Alsóörs felé tesznek egy 10 kilométeres kiegészítést, amelynek során így két további kilátót is érintenek. Az útvonalat narancssárga szalagozás és táblák jelölik.

A gyerekek, kortól függően 700, 1400 és 2100 méteres szakaszok közül választhatnak.

Nevezni már lehet, de ezt akár a helyszínen is megtehetjük.

Rajt: 2020. január 12. vasárnap Balatonalmádi, Pannónia Kulturális Központ, 11.00.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

NEKA hírek

FÉLTÁVNÁL BENTMARADÓ POZÍCIÓBAN A NŐI NB I-ES CSAPAT A Bakó Botond vezette női együttesünk négy mérkőzést játszott januárban – köztük a Győr és a Ferencváros ellen. A

tovább olvasom »

Keresőkutya kerestetik

A  kiképzők oltási könyvvel vagy útlevéllel rendelkező, mikrochippel ellátott kutyákat várnak. Előnyben részesített fajták a juhászkutyák, labradorok, kotorékebek, hosszúlábú terrierek, vizslák, spánielek, valamint a felsorolt

tovább olvasom »

Szólj hozzá!