Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Elrajtolt a Hungarian Baja

Elrajtolt a 15. Hungarian Baja tereprali mezőnye pénteken Veszprém belvárosából, a versenyzőknek 420 kilométernyi mért szakaszt kell teljesíteniük két nap alatt a város környékén.

A rajtot megelőző sajtótájékoztatón a spanyol Joan “Nani” Roma felidézte, pályafutása első futamgyőzelmét Magyarországon aratta 1994-ben terepmotorral, 2013-ban pedig egyszer már megnyerte a Hungarian Baja tereprali futamát is.

A világkupa pontversenyét vezető lengyel Jakub Przygonski elmondta: győzelmi ambíciókkal érkezett a versenyre. Navigátorával összeszokott párost alkotnak, szerinte ez lehet a kulcs a sikerhez a magyar futamon.
A vk-pontversenyben mögötte második orosz Vlagyimir Vasziljev nehéznek nevezte a Veszprém környéki pályát, ahol szerinte az óvatos vezetés lehet a jó taktika. Mint mondta, küzdeni fognak azért, hogy továbbra is versenyben legyenek a végső győzelemért.
A futam egyik magyar résztvevője, Lónyai Pál kiemelte: a tereprali világkupafutam remek alkalmat ad arra, hogy összehasonlíthassák tudásukat a nemzetközi élmezőnnyel.
A sajtótájékoztatón részt vett a német Jutta Kleinschmidt, az egyetlen női Dakar-győztes, aki a Nemzetközi Automobil Szövetség felkérésére népszerűsíti a terepralit. Mint mondta, azt szeretné elérni, hogy minél több fiatal csatlakozzon a szakághoz.


A 15. Hungarian Baja tereprali világkupaversenyt pénteken és szombaton tartják Veszprém környékén. Az autósok mellett motorosok, kamionosok, quadosok és side by side kategóriában indulók is rajthoz álltak, a motorosoknál a magyar viadalon dől el, ki nyeri a vk-pontversenyt.

Fotó: hungarianbaja.hu

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!