Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 20., szombat

Belső tájak tárlata

Csopakon a Zámbó galériában Péterfy Ábel festőművész Belső tájak című kiállítása nyílt az alkotó festményeiből. A tálatot Fenyvesi Ottó József Attila-díjas költő nyitotta meg.

 

 

Péterfy Ábelt a talált tárgyakból montázsolt robotjai után váratlanul a Balaton és a vidék témái kezdték érdekelni és az ezekhez párosuló végtelenül őszinte kifejezési formák. Száguldásba kezdett a valóság egésze fölött, mintegy röptében, messziről még egy utolsó pillantást vetve a tájra és nem utolsó sorban a civilizáció hulladékaira. Mintha valami mítosz mesélésébe fogott volna az emberiség kollektív emlékezetéből merítve a kidobott zománcos kádakat, a Balaton befagyott jegét, a zöld legelőt festményei középpontjába állítva. Ám a mítosz csak tükör, csak látszat. A valóság részletei nem úgy érdeklik, mint a realista elődöket, hanem mint szimbólumok, médiumok, intellektuális és érzelmi folyamatok katalizátorai. Nála a véletlenszerűen megtalált valóságdarabok, a téma és a tárgy nem annyira a plasztikus ábrázolással, mint magával a kiválasztással válik egyénivé. Tárgyakat – friss poétikai értékű médiumokat keresve valójában megnyilatkozási lehetőség után kutat, hogy felmutassa korunk belső természetét.  Péterfy festményeire jellemző a madárperspektíva, ebből a távolságból, innen a légritkított atmoszférából, a tegnap és a holnap nézőpontjából figyeli a mai tevékenységeket.

 

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!