A hosszú hétvégén bővített menetrenddel és az új katamaránnal várnak a Balaton vízén

A hosszú hétvégén bővített menetrenddel közlekedünk Fonyód és Badacsony között. Május 1-én fél óránként indulnak járataink 8:00 és 20:00 között, május 2-3. napokon pedig óránként 9:00 és 20:00 között. Az ünnepi napon nemcsak sűrűbb menetrenddel, hanem hangulattal is készülünk – a fedélzeten zene teszi teljessé az utazást. Várhatóan sokan kelnek útra – váltsd meg jegyed […]
A Pannon Várszínház ünnepélyes keretek között jelentette be 26. évadát, amelynek középpontjában a humánum, az emberi értékek és a színháztörténeti hagyományokra építő alkotói szemlélet áll.

A színház legnagyobb támogatója továbbra is a közönség, amelynek bizalma és jelenléte nélkül a kitűzött szakmai célok nem valósulhatnának meg. A következő évadban összesen öt új bemutatóval készülünk, köztük egy nemzeti klasszikus regény musicalváltozatával, valamint több izgalmas ősbemutatóval és prózai előadással. Móricz Zsigmond „Légy jó mindhalálig” című regényéből készült musical Vándorfi László rendezésében kerül a […]
A NAV adatkiajánlással segíti az egyéni vállalkozók szja-bevallását

A fejlesztés nemcsak időt takarít meg, hanem jelentősen növeli a bevallások pontosságát is, támogatva ezzel az egyéni vállalkozók biztonságos és kiszámítható működését. Az új megoldás érdemi könnyebbséget jelent például azoknak az átalányadózó, nem nyugdíjas vállalkozóknak, akik 2025-ben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) adták be az egyszerűsített negyedéves szocho- és járulékbevallásukat: ezek az adatok ugyanis […]
