Folytatódik a nyári ellenőrzés

A korábbi évekhez hasonlóan nemcsak a pihenni vágyók egyik kiemelt úticélja a Balaton partja és a környező települések, hanem a NAV revizorainak is. Ebből kifolyólag idén is kiemelt figyelmet szentel a NAV a Balaton környékén működő adózók ellenőrzésére, melyből nem maradnak ki a termékértékesítők, a szolgáltatást nyújtók sem. Az ellenőrzéseknek még koránt sincs vége, azok […]

Ismét fiktív számlákkal próbálkoztak

A vizsgált cég, illetve a jogelődje gazdálkodásával kapcsoltban a NAV már korábban jelentős adókülönbözetet, késedelmi pótlékot és adóbírságot állapított meg. A cég a határozatban foglaltakat nem vitatta, és az előírt összegeket befizette. Az adóellenőrök azonban továbbra is figyelemmel kísérték a cég működését. Az utókövetés kiderítette, hogy az új cég gazdálkodása sem volt szabályszerű. A vállalkozás […]

Olimpia

Az olimpia hatodik versenynapján a világ- és Európa-bajnok magyar úszó, Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a párizsi olimpián.