Már lehet bicajozni a megújult siófoki hídon

Az 1983-ban épült híd először újult meg a nettó 233 millió forintos projekt keretében, melynek köszönhetően a balatoni bringakör az egyik legszebb, legbiztonságosabb és legkorszerűbb kerékpáros útja lesz Magyarországnak. Korábban az autósok és a kerékpárosok egy felületen, közösen haladva keltek át a hídon, most pedig a híd szélességének újraosztásával a gépjárművek forgalmi sávja mellett, attól […]

Átadták a veszprémi sportuszodát

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára a hétfői ünnepélyes megnyitón kiemelte: “a vizes sportágak a magyar sporttörténelem legsikeresebbjei közé tartoznak”, emellett az úszás, mint az egyik legegészségesebb mozgásforma, helyet követel magának a gyermekek mindennapos testnevelésében is. Kiemelte, éppen ezért kaptak külön hangsúlyt az uszodaépítések, köztük a veszprémi létesítmény megépítése, mely akár nemzetközi […]

Keddre már harmadfokú figyelmeztetést is kiadott a meteorológiai szolgálat

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott veszélyjelzésükben fokozódó hőségre figyelmeztetnek. Baranya, Bács-Kiskun és Tolna megyére már a legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, mivel ott 29 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet. Budapestre, Pest, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést a hőség miatt, míg Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves […]