Keszthelytől Tihanyig ellátni majd az új kilátóban

Kilátó építésével, faszerkezetű híd felújításával, valamint gyalogos turistaútvonal fejlesztésével növelik Balatonberény, Kaposvár és Kereki turisztikai vonzerejét; az ez év végéig tartó beruházásra mintegy 215 millió forintot költenek – tájékoztatta a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. az MTI-t. Közleményükben azt írták: a Magyar Természetjáró Szövetség, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. és a SEFAG alkotta konzorcium a […]

Idén is útjára indul a Hol vagy, Kajla? program

A közlemény szerint szerdától augusztus 31-ig a Kajla-útlevéllel rendelkező gyerekek ingyenesen utazhatnak a MÁV-START, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain. Országszerte több mint ötszáz helyszínen lehet az útlevélbe pecsétet gyűjteni vagy arra kedvezményt kapni – tették hozzá. Azt írták: a MÁV-START a Balaton körüli utazások megkönnyítéséért Kajla programban részt vevő gyermekeknek bevezeti a díjmentes […]

Éjszakáig jár a komp

A társaság honlapján olvasható tájékoztatás szerint augusztus 29-ig Szántód felől 6.40 és 23.20 között, Tihany felől 7.00 óra és 23.40 között, 40 percenként indulnak a kompok. A menetidő 8 perc, a járatokat nagy forgalom esetén sűrítik. A komp tarifáinak egy része nőtt június elsejétől. A személy- és kerékpárszállítás díjai nem módosultak, a gépjárművek szállítása átlagosan […]

Befejeződött a Királykripta feltárása

Feltételezések szerint a királyi családtól származó csontokat is találtak az altemplom feltárása során – közölte a munkálatokról tartott tihanyi sajtótájékoztatón Takács Ágoston vezető régész. Elmondta, hogy I. András király sírhelye közelében, az altemplomban feltételezhetően az apátság alapítójának vagy hozzátartozójának csontjaira bukkantak. A csontok DNS-vizsgálata jelenleg folyik, eredmény szeptemberre várható. A feltárás eredményeként egy „középkori tér” […]