Brutális hőség várható idén nyáron

A negyven évnyi tapasztalattal rendelkező időjós szerint már június végére megérkezik a kánikula, szerinte már ekkor sorra jönnek a hőségriadók. Július elejét csapadékosnak jósolja, de ekkor is 26-27 fok körül alakul majd a hőmérséklet, és a Dávid-naptár szerint július közepétől a végéig 30 foknál melegebbre is számíthatunk. Az augusztus pedig verőfényesnek ígérkezik a ripost.hu-n megjelent […]

17 éve abbahagyott munkát kezdenének újra a Balatonon

A Balaton kotrásának mielőbbi beindítását sürgeti a balatoni civil szervezetek szövetsége. A Balaton kotrásának mielőbbi beindításáért az érintett minisztériumok, a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Balaton Fejlesztési Tanács közreműködését kéri a 34 tagszervezetet tömörítő Balatoni Civil Szervezetek Szövetsége (BCSZSZ). A szövetség pénteki közgyűlésének állásfoglalása kapcsán Gál Lajos elnökségi tag az MTI-nek elmondta, a Balaton nyugati […]

Több ütemben zajlik a Budapest és a Balaton közötti kerékpárút közel teljes szakaszának kiépítése

Felújítják Törökbálinton az M7-es autópálya feletti gyalogos-kerékpáros felüljárót, a munkálatok miatt június 7-től augusztus 31-ig a Köztársaság tér és a Jókai Mór utca közötti szakaszon a hidat a közforgalom elől lezárják – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az MTI-vel hétfőn. Ez idő alatt a gyalogosok a 300 méterre található Kazinczy Ferenc utcai felüljárót vehetik […]

Jelentősen változik a balatoni buszmenetrend

Jelentősen könnyebbé válik a Balaton elérhetősége az idei nyári időszakban az ország számos térségéből, mivel a VOLÁNBUSZ Zrt. több új járatot indít hazánk kedvelt üdülőhelyéhez, illetve a meglévő kínálatát is több viszonylaton jelentősen bővíti, módosítja és a vasúti közlekedéssel összehangolja annak érdekében, hogy segítse a belföldi turizmus élénkülését – írja a veol.hu. A változás pontos […]