Keresik a város tortáját

Keszthely Város Napját hagyományosan június első hétvégéjén tartják meg, ám a pandémia miatt még az idén sem tudják a megszokott módon ünnepelni az eseményt a városlakók. Épp ezért új és más módszerekkel próbálják a lakókat összehozni, érdeklődésüket felkelteni. Meghirdetik a Keszthely Város Tortája pályázatot, amelynek célja nemcsak a hagyományteremtés, hanem a település imázsának növelése, népszerűsítése […]

Keszthelyen permetezik a vadgesztenyefákat

Nagy Bálint, a település polgármestere közösségi oldalán jelentette be, hogy május 17. és 22. között permetezik a helyi vadgesztenyefákat. Mint azt a bejegyzésből megtudtuk, az éves ápoló munkák keretében a vadgesztenyék aknázómoly és guignardiás gombabetegség elleni védelem érdekében külső szolgáltatót bízott meg a város. A megbízott társaság évek óta szakszerűen, felkészülten, a szigorú növényvédelmi előírások […]

Elhunyt a híres balatoni borász

Szeremley Huba 1940-ben született Budapesten, gimnázium után teológiát és orvostudományt tanult, majd 1967-ben egy sportrepülővel elhagyta az országot. Élt Ausztriában, Svájcban, Nigériában és Iránban. Gépészmérnökként áramot vitt törzsi kultúrában élő népeknek, kórházat alapított, mely annyi vagyont hozott neki, hogy mikor a rendszerváltás után hazaköltözött, már a leggazdagabb magyarok között tudhatta magát – írta a gyászhírről […]

Film készült a pandémia zeneiparra gyakorolt hatásáról

“A szakmában mindig előjön, mikor lehet elindítani a koncerteket Magyarországon, mikor találkozhat a közönség újra kedvenceivel. Egy rövid időszakot leszámítva a zenészek több mint egy éve nem állhattak színpadon. A megszólalók az oltás mellett érvelnek, mert így indulhatnak újra biztonságban a zenei rendezvények” – mondta az alkotás fesztiválszervező készítője az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti […]

Az RSM nyerte az évadnyitót

Kevesebb, mint 2 óra 20 perc alatt teljesítette az idei Évadnyitó 878 Co. Nagydíjat az RSM csapata. Őket követte New Black Jack. A gyenge szeles versenyben 14.21.33-kor érte el a célvonalat, míg a harmadik helyre Józsa Márton kormányozta be a Kékszalag rekorder Fifty-Fifty kétárbócos katamaránt. A negyedik helyen a TriniTeam érkezett, kormányánál Kreskai György állt. […]

Életbe lép az előszezoni vasúti menetrend

Az előszezonban a Siófok és Balatonmáriafürdő környéki üdülőövezetek kisebb forgalmú megállóiban is sűrűbben állnak meg a vonatok. Közvetlenül elérhetővé válik Budapestről Balatonaliga, Balatonvilágos, Szabadisóstó, Szabadifürdő, Balatonszéplak alsó, Balatonszéplak felső, Zamárdi felső, Szántód, Balatonlelle felső, Fonyódliget, Bélatelep, Alsóbélatelep, Balatonfenyves alsó, Máriahullámtelep és Máriaszőlőtelep. Az utasokat a korábbihoz képest sűrűbb közlekedéssel, InterCity kocsikkal és a déli parton […]

Balatonfüreden megnyitották a vitorlás szezont

A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál szűkebb körben megrendezett ünnepségen Gerendy Zoltán, a magyar szövetség elnöke elmondta, hogy a versenyre 164 hajó nevezett. A közelgő, tokiói olimpiáról szólva megjegyezte, hogy a továbbra is bizonytalanságot jelentő járványhelyzet ellenére optimistán tekintenek a jövőbe, és nagy erőkkel készülnek a megmérettetésre. Holczhauser András, a szervezet főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy […]