Látogatási tilalom a siófoki kórházban

Dr. Inczeffy István főigazgató az intézmény honlapján tájékoztatta a betegeket és hozzátartozóikat arról, hogy visszavonásig látogatási tilalmat rendel el az intézményben szeptember 4-től. A határozatot itt tekinthetik meg. Ma újabb rekordot döntött az igazolt megbetegedések száma, 459 magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést.  Ezzel  7382 főre nőtt az igazoltan fertőzöttek száma – olvasható a járványról […]

Kősüllőt és balint telepítettek

Az egynyaras kősüllők 43 kilogrammot, a balinok pedig 105 kilogrammot nyomtak. A társaság a telepítésről úgy nyilatkozott, egy négy évvel ezelőtt megkezdett munka egyik fejezete volt a mai haltelepítés. „A balatoni halállomány fenntartható, horgászati célú hasznosításának megalapozása elnevezésű” GINOP-projekt keretében – valósult meg a telepítés. A négy évet átívelő kutatási, innovációs és fejlesztési munka többek […]

Jobb munkaerő, kevesebb vendég a Balaton-parti vendéglőkben

Nehezen indult a balatoni szezon, de július végén és augusztusban kimondottan erős volt a forgalom, a tavasztól nyitva lévő vendéglátósok árbevétele a szezonban 60-80 százaléka lett a tavalyinak – hangzott el a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) somogyi szervezetének vállalkozói fórumán csütörtökön Siófokon. A járvány miatt a kereskedelmi és vendéglátó üzletet működtető mikro-, […]

Megkezdődött a Veszprém-Balaton Filmpiknik, a magyar film ünnepe

A legjobb magyar filmeket vetítik a 2020-as Magyar Mozgókép Szemle legjobbjaiból és a legszebb filmklasszikusokból válogatva, továbbá közönségtalálkozókon, koncerteken és izgalmas szakmai programokon is részt vehetnek az érdeklődők. Az ingyenes rendezvényen Veszprémben és Balatonfüreden öt helyszínen mintegy negyven magyar filmmel, hat magyar filmklasszikussal, hét animációs filmmel és egy gyermekfilm-válogatással, huszonhárom közönségtalálkozóval várják a közönséget szeptember […]

MűvészVölgy Kúria nyílt Kapolcson

Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kormánybiztosa úgy fogalmazott: Veszprémmel és a Balatonnal együtt Kapolcs is Európa kulturális fővárosa lesz. Hozzátette: a projekt sikeréhez erős közösségekre és jó programokra van szükség, ezért is állt az EKF szervezete a Művészetek Völgye jól bevált rendezvényei mellé. Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) […]

Vénasszonyok nyara a hétvégén

Pénteken az ország nagy részén napos időben lesz részünk kevés fátyol- és gomolyfelhővel, de a nap első felében az Északnyugat-Dunántúlon átmenetileg több lehet a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati, nyugati szelet napközben helyenként élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 23 és 27 […]