Félő, hogy elzárják a Club Aligát helyiektől

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítette a kormány Club Aliga fejlesztését. A helyi civilek attól félnek, hogy a pártüdülőt elzárják majd a helyiek elől.

Az ország nagy részén zivatarokra figyelmeztetnek

Az MTI-hez pénteken kora este eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: péntek estétől a Dunántúl nyugati felén, továbbá délnyugaton, délen is várhatók zivatarok, de a záporokat is szinte bárhol kísérheti egy-egy villámlás. Szombat délutántól az országban bárhol, legkevésbé a keleti határ mentén lehetnek zivatarok, majd az esti órákban kezdenek megszűnni. A zivatarokat elsősorban intenzív (rövid idő alatt […]

A hekk a legjobb négy között

Véget ért a Nagy balatoni kaja-csata selejtezője. Eszerint a hekk, a főtt kukorica, a sajtos-tejfölös lángos és a palacsinta jutott be a legjobb négy közé. A tét mostantól a döntőbe jutás lesz! Szerintetek melyik a legjobb strand kaja? Melyik az az étel, amely nélkül nem tudsz elképzelni egy csobbanást? A frissen sütött, fokhagymával ízesített, tejföllel […]

Újra Kőfeszt, még több helyszínen

Az eseményen 149 programot rendeznek, 12 kiállítást, 64 gyerekprogramot, 61 koncertet. Régészeti előadások, kerekasztal beszélgetések, színházi produkciók, komolyzenei koncertek szerepelnek a fesztivál programjai között. A fesztivál sajtótájékoztatóján a kővágóörsi Tájháznál Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt kormánybiztosa szerint a fesztiválok munkahelyet teremtenek, szórakozást nyújtanak, jövedelmet termelnek, hozzájárulnak a nemzetgazdasághoz. Takács Szabolcs, kormánymegbízott, a Veszprém […]

Bivalyok és ürgék

Itt él ugyanis hazánk legnagyobb látogatható bivaly csordája. Az állatok megfigyelésében távcső segíti a látogatót, amellyel a szerencsések a dagonyázó, legelésző bivalyok mellett a fürgén futkározó ürgéket is láthatják. Téli időszakban a bivalyok az istállóban és akörül, a karámban vannak, közelről megfigyelhetők. Az egész évben nyitva tartó rezervátumon kitáblázott sétaút vezet végig, a kicsiket játszótér […]

Ördög Nóráék is azt kérik, menjetek gyalog

Pünkösdkor nyitotta meg Ördög Nóra műsorvezető és fotós férje, Nánási Pál Balatonakarattyán a bisztróként, kávézóként, kisboltként üzemelő vendéglátó egységét. A Nekem a Balaton nevet kapó üzlet rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, az ország minden pontjáról érkeznek ide vendégek, főleg, hogy az ide betérők tudják, olykor a celeb házaspár is kiveszi részét a felszolgálásból, […]