Több kerékpár szállítható a Balatonra tartó vonatokon

A MÁV-START a biciklis utasok számának ugrásszerű növekedése miatt, a Balatonra közlekedő Déli -> Parti sebesvonatok közül naponta kettőben, hétvégén pedig hatban nagy befogadóképességű, 28 kerékpár szállítására alkalmas kocsikat állított forgalomba – közölte a társaság pénteken az MTI-vel. Ezen felül hétvégéken az egyes Budapest és Székesfehérvár között közlekedő G30-as gyorsított vonatokat is felszerelik ilyen típusú […]

Több mint száz strand megújulhat

Negyedik szakasza kezdődik a 2017-ben megkezdett szabadvízi strandfejlesztéseknek, a 2030-ig zajló beruházásoknak köszönhetően több mint száz strand újulhat meg – közölte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója pénteken a zánkai strandon. A standfejlesztések negyedik ütemének kezdete alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Guller Zoltán elmondta, hogy a fejlesztés eredményeként az alapszolgáltatások minőségét kívánják növelni, egyebek mellett zöldfelületek […]

Elhunyt Pomucz Tamás Európa-bajnok vitorlázó

A magyar sportági szövetség a honlapján a hazai vitorlázás egyik legnagyobb egyéniségeként méltatta a sportembert, aki gyors lefolyású súlyos betegségben halt meg pénteken. Pomucz Tamás Argay Bélával a magyar vitorlássport első Európa-bajnoki aranyérmét szerezte 1989-ben, amikor Balatonfüreden győzött Repülőhollandiban. Fotó: nemzetisport.hu Ebben a hajóosztályban 1992-ben indult a barcelonai olimpián, később edzőként tevékenykedett és szövetségi kapitány […]

Vándor Róbert: három év munkája érett be

Amióta 2010 óta engedélyezték a többtestű hajók, vagyis a katamaránok versengését a Kékszalagon, évről, évre elképesztő izgalmakat hoz a viadal. Európa legrégibb és leghosszabb tókerülő vitorlás eseményén egyre több rohanógép próbálja ki magát és száll harcba a győzelemért. Az idei évben sem volt ez másként, a szakértők úgy fogalmaztak, legalább tíz egység is hasonló esélyekkel […]

A vízminőség nem lehet akadály a Balaton-átúszáson

Vörös Lajos, a tihanyi Balatoni Limnológiai Intézet professzora szerint, nemcsak a tó közepén, hanem partközelben is vettek vízmintákat. A legkritikusabbnak számító Keszthelyi-medencében a vízben a megengedhető, literenként 50 mikrogrammnyi algamennyiségnek (a-klorofill) csak a fele, Szigligetnél a negyede, a Balaton-átúszás térségében, Révfülöpnél a tizede, a keleti medencében pedig mindössze a huszadrésze volt – tette hozzá. A […]